A játékosok egyöntetűen állítják: Ha felvesszük a címeres mezt, nincs fáradtság, nincs fájdalom!

2022-06-15 02:20:00

Írta: Vámos Tamás
Anglia idegenbeli kivégzése után csokorba szedtük a főszereplők lefújás utáni örömmondatait.

Marco Rossi, a sikerkapitány:

A fiúk az első perctől kezdve együtt harcoltak, szenvedtek

Senki nem számíthatott ilyen eredményre - még a legszebb álmainkban sem! A mérkőzésnek volt néhány szerencsés epizódja, de azokat is megérdemeltük, mert a fiúk a mérkőzés első percétől kezdve együtt harcoltak, szenvedtek, összetartottak, és bebizonyították, ők tényleg egy igazi csapat! Hogy bevonul-e ez a mérkőzés a magyar futballtörténelembe, nem tudom.

Csak abba gondolok bele, honnan indultunk, és hová érkeztünk?

Természetesen ez a pályafutásom csúcsmeccse, hiszen sosem álmodtam ekkora sikerről! Többször elmondtam már, hogy az edzői karrierem tulajdonképpen Magyarországon kezdődött el, hiszen Olaszországban csak alacsonyabb osztályokban dolgoztam, és csak önöknél kaptam meg azt a lehetőséget, hogy idáig eljuthassak. Nem véletlen, hogy nagyon közel áll a szívemhez Magyarország és a magyar emberek. A szurkolók pedig egyszerűen hihetetlenek! Olasz vagyok, úgy hogy elhihetik: a magyar emberek sokkal jobban lelkesednek a labdarúgásért, mint a honfitársaim. Néha nem hiszek a szememnek, amikor azt látom, hogy milyen érzelmeket tudnak átadni a drukkerek a labdarúgóknak!

Szalai Ádám, a vezér:

Amit ez a csapat Rossi kinevezése óta művel, egyedülálló!

Először is a szurkolóinkkal kezdeném: le a kalappal előttük, hiszen nem ültek fel annak a provokációnak, amely a magyar himnusz alatt hallatszott, csak velünk foglalkoztak. Egyébként pedig nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés után - nagyon kemény volt! Amikor az ember eljut oda, hogy lassan 35 éves lesz, és 12-13 évet eltölt a válogatottban, akkor elgondolkozik: mennyi mérkőzés lehet még hátra? De az maximálisan kijelenthető: amit ez a csapat Rossi kinevezése óta művel, egyedülálló. Többek között azért, mert

a válogatottunkat nem világklasszisok alkotják, ezért is megdöbbentő, milyen egységes csapat alakult ki.

Ez természetesen elsősorban Marco Rossinak köszönhető, hiszen ő a főnők, ő rakja össze a csapatot, ő dolgozza ki a taktikát, az ő érdeme, hogy olyan játékosok alkotják a magyar válogatottat, akik győzelemre születtek!

A duplázó Sallai teljesítményére az egész világ felkapta a fejét Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A két gólt szerző Sallai Roland:

Csúsztunk, másztunk, mindenki kitette a szívét a pályára

Ez a győzelem nagyon nagy dolog, hirtelen nem is találom a szavakat. Nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első duplázásom a válogatottban – és éppen Anglia ellen! Egyszerűen jobban akartuk a győzelmet, csúsztunk, másztunk, mindenki kitette a szívét a pályára. Senki nem gondolta volna, hogy négyet rúgunk Angliában, és

most már sorozatban bizonyítjuk, hogy komolyan kell velünk számolni.

Az pedig még inkább növeli az örömünket, ha belegondolunk, honnan hová jutottunk! Nagyon hosszú út végén érett be az a munka, amelyet az edzők és mi, játékosok is beletettünk a közösbe.

Nagy Zsolt (18-as mezben) szerényen adta elő: bombagól a németeknek és az angoloknak is! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A sorozat felfedezettje, Nagy Zsolt:

Elsősorban a hihetetlen egységben van az erőnk! 

Hirtelen csak annyit tudok mondani, egészen hihetetlen ez a siker, nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz a két csapat között. A mérkőzés elején nagyon ránk jöttek, de ezt kivédekeztük, és a kontrákból el tudtunk menni.

Belülről lehetett érezni, 2-0 után már nem lesz megállás,

hiszen éreztem az erőt a csapatban, annak ellenére, hogy tíz nap alatt a negyedik komoly mérkőzésünket játszottuk. De a sorozat elején egymás között azt beszéltük, hogy ha felvesszük a címeres mezt, nincs fáradtság, nincs fájdalom! Szerencsére remek közösséget alkotunk, és elsősorban ebben a hihetetlen egységben van az erőnk! 

Az első labdaérintésből eredményes Gazdag Dániel:

A szurkolók nálunk is jobbak voltak ma este!

Mentálisan erősek voltuk, nagyon fontos, hogy már az első félidőben megszereztük a vezetést, az utolsó 20-25 percben pedig nagyon nagy terület állt rendelkezésünkre a kontrákhoz, mi pedig kihasználtuk a lehetőségeket. Ami a gólomat illeti: remek labdát kaptam Nagy Ádámtól, láttam, hogy kijön a kapus, nekem csak alá kellett pörgetnem; szereztem már pár hasonló találatot a pályafutásom során.

Ez a győzelem a magyar futball történelmi sikere,

nagyon boldogok vagyunk, büszke lehet ránk az egész ország. Viszont le a kalappal a szurkolók előtt, ha valakik jobbak voltak nálunk ma este, akkor egyértelműen ők voltak azok!

Ádám Martin, a sorozat egyik újonca

Gyermekkorom óta azért melózom, hogy bekerüljek a válogatottba

Egyértelműen beírtuk magunkat a magyar futball történelemkönyvébe, és elég jól is állunk a csoportban, amikor elkezdtük ezt a sorozatot, ezt senki nem gondolta volna.

Nagyon komoly, ahogy egymásért küzdünk, nincsenek egyénieskedések, igazi csapatot alkotunk.

A második félidőben a második gólunk után tulajdonképpen vége volt a mérkőzésnek. Gyermekkorom óta azért melózom, hogy bekerüljek a válogatottba, örülök, hogy két gólpasszal sikerült valamit hozzátennem a csapat játékához.

Nyitókép A pályán és a pályán kívül is az egységben az erő! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Interjúnk Marco Rossival:

„Magyarország rengeteget adott nekem!” – Marco Rossi a Mandinernek

A himnusz éneklése számomra azt fejezi ki, hogy nagyon erősen kötődöm Magyarországhoz” – vallja Marco Rossi. A magyar férfi-labdarúgóválogatott szövetségi kapitányát életről és fociról, olaszságról és magyarságról, Istenről, családról és hazáról, no és kedvenc itáliai és hazai étkeiről kérdeztük az Útravalóban, a Mandiner nyári-őszi különszámában!
Elolvasom!