Bartus László múltkor gyerekeket rasszistázott, most „fajelméletezett” – szerinte ez a sport

2022-08-13 17:01:00
Írta: Csisztu Zsuzsa
Legutóbb a gyerekeinket rasszistázta le, most korcsolyaismeretek híján „fajelméletezett” – neki ez a sport.

Tizennégy értékes percet próbált ellopni az életünkből Bartus László – az Amerikai Népszavában ugyanis ennyit jelölt meg olvasási időnek az automatika.

A júniusi Puskás Arénában, 14 év alatti gyerekközönség előtt lejátszott magyar-angol kapcsán a magyar gyerekeket rasszistázta le, és az őket nevelőket, vagyis minket simán lenácizott. Most pedig az történt, hogy a Liu fivérek ismertségére és népszerűségére ráakaszkodva,

amolyan kutyabolha utazóként ismét valami hatalmas zagyvasággal állt elő

egy olyan témában, amelynek az origója a sport. A sport, vagyis számára teljesen testidegen terület.

Nem ritka jelenség, hogy olyan emberek, akiknek valójában korcsolya sem volt talán a lábán soha és a háztömb körüli bajnokságba sem volt merszük benevezni, mégis, vegytisztán kattintásvadász indíttatásból a sport területére merészkednek. Tudják, hogy ott olyan embereket találni, akik hosszú évtizedek kőkemény munkájával jutottak el a pontig, hogy nevükre és eredményeikre felfigyeljen a világ: népszerűségüket elkötelezettségüknek, a munkába vetett hitüknek, tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetik.

Olyan erényeknek, amelyeknek meglehetősen híján lehet egy olyan ember, mint a Bartus-félék, akik csak ezen sportolók ragyogásból igyekeznek ellopni valamit. Ha mást nem, a nevüket emlegetve kattintásokat próbálnak generálni egy ostoba és túl hosszúra nyújtott okfejtésesdihez, most épp kéretlen fajelméleti, fajtisztasági „ismereteket” osztogatva egy sportszakmai témában.

Bartus, aki egykor előszeretettel páváskodott oknyomozó újságírót színlelve különféle reggeli tévéműsorokban,

például abban a szerinte egykori, baloldali Tv2-ben, ahol én is műsort vezettem tíz éven át többféle reggeli politikai és közéleti műsorban (Jóreggelt Magyarország, Lazac, Mokka), s ahol olyan vendégek is megfordultak mellette, mint Rogán Antal, Medgyessy Péter, Pokorni Zoltán vagy Lendvai Ildikó jobbról is és balról is, ő szépen lassan kikopott a futottak még „C” kategóriás töltelékvendégek sorából is.

A cikkeihez hasonlatosan zagyva módon elhadart gondolataira egyre kisebb lett a kereslet, nem csak a tévékben, hanem amúgy idehaza is, így átette székhelyét egy kontinenssel odébb, hogy ott rontsa a levegőt és vívjon ki olyan „méltó elismerést” a működésével, mint amit a kinti, amerikai magyarok által kezdeményezett petícióból is kiolvasni, miszerint: „követeljük, hogy Bartus László távozzon az Amerikai Népszavából”!

Érdemes egy kis időt szánni arra – tizennégy percet azért nem kell -, hogy miket művelt odakinn Bartus a petíció aláírói szerint az amerikai magyarság legfontosabb lapjával, milyen módon tűnhetett el a lap felbecsülhetetlen értékű archívuma, milyen szerepet játszottak offshore cégek a lap megszerzésében, és hova lettek a Bartus által begyűjtött adományok, ahogy ezeket a kérdéseket a petíciói aláírói is felteszik.

Amíg ő ezekkel foglalta el magát,

ez idő alatt például egy kínai apuka és magyar anyuka gyermekeiként szorgalmasan edzésre járt egy testvérpár,

itt Budapesten, és már korábban egyszer másfél évig Kínában is mindennapos kemény munkával tökéletesítette a kanyartechnikáját, finomította a mozdulatait, szinte fulladásig perzselte belülről a tüdejét.

Eközben épített állóképességet, izmot, karaktert és karriert. Befektetett munkát, időt, energiát, tett bele egy nagy adag hitet, abban a reményben, hogy mindez egyszer talán megtérül. Mellettük, családi szinten egy kínai származású, Magyarországon élő és dolgozó apuka, egy magyar anyuka – akik később, csak a tények kedvéért elváltak – hajnalban kelt, késő estig virrasztott, hogy edzésre hordja-vigye a fiúkat, mert mi mást tehet minden olyan szülő, aki hisz abban, hogy a sporttal, az élsporttal izgalmas és perspektívákkal teli, persze igen nehéz utat mutat a gyerekeinek.

Az ilyen típusú nehézségekhez, áldozatvállaláshoz nem szokott Bartusok mindig a könnyebb utat választották,

mint most is: azt már lassan elsajátították, hogy például, ha politikai szintre silányított, sport témájú „cikkeikben” feltüntetnek olyan nagy betűket, mint az N, E, R, és lepötyögésükkor nem keverik össze a sorrendet, mi több, mellébiggyesztenek általuk kipécézett szerzőket, jelen esetben az én nevemet, akkor a keresőmotorokban talán valamivel nagyobb kattintásszámot érhetnek el.

Ha mindezen alaprecept mellé még egy politikus nevét is többször felemlegetik, jelen esetben Kósa Lajosét, aki a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség újraválasztott elnöke, vagyis jelenleg – ha tetszik, ha nem – pozíciójánál foga az első számú és leghitelesebb forrás a versenyzőkön túl, aki nyilatkozhat a Liu fivérek jelenéről és a jelen ismereteink alapján feltételezhető jövőjéről, no akkor az ilyen Bartus-félék máris úgy érezhetik, szakértőként mocskolódhattak – mint mindig – egy sportszakmai témában, zéró sportismerettel, fajelméleti és fajtisztasági eszmefuttatássá tekerve az ügyet.

Hát, az a rossz hírem van, kolléga úr, hogy ebből a nemtelen erőlködésből a sportvilágra jellemző esetleges egyetlen felismerhető elem jelent csupán meg: az izzadságszag.

 

A nyitóképen: Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár (Fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)