Stratégiaváltás a Fideszben?

2020. január 14. 20:56

A párt elkezdett reagálni a belső kritikákra, hogy visszaszerezze azt a polgári réteget, amelynek szavazatai számos helyen hiányoztak a győzelemhez az önkormányzati választáson.

2020. január 14. 20:56
Dúró József

A 2020-as év kellően érdekesen indult a belpolitikában. A Fidesz láthatólag számos tanulságot levont a tavalyi európai parlamenti és önkormányzati választás kampányaiból, témáiból és eredményeiből. A 2020-as év fő csapásirányait – noha már január eleje óta látszottak – Orbán Viktor jelölte ki az esztendő első kormányinfóján. Ezek között számos, korábban már ismert téma kapott szerepet, így a gazdaságélénkítés és a családtámogatások, s mellettük két újdonságként ható irány is feltűnt. Az egyik a békülékeny hangnem megütése a Fideszhez közel álló, ám a jelenlegi irányvonalat kritizáló emberekkel szemben, illetve a kampányüzemmód lekapcsolása, a másik pedig a klímaügy kormányzati politikába való beillesztése.

A párt holdudvarából – például Stumpf Istvántól, Navracsics Tibortól – érkező bíráló hangok megértő fogadása jelzi: a Fidesz elkezdett reagálni a belső kritikákra, hogy visszaszerezze azt a polgári réteget, amelynek szavazatai számos helyen hiányoztak a győzelemhez az önkormányzati választáson. A kormányzó pártszövetség ugyanis a főváros szinte minden kerülete mellett számos megyei jogú városban is gondban lehet. Vagyis a választókerületek harmadában mindenképp, de némi támogatottságvesztés esetén akár több mint felében is veszíthetnek a jelöltjeik.

Talán a kritikus hangok meghallásának eredményeképp Orbán Viktor láthatóan rájött arra, hogy a nép kicsit belefáradt a folyamatos választási hadjáratokba. Dinamikusnak éppen nem nevezhető módon egyébként már folyik két közelgő fontos időközi választás kampánya. A győri polgármesteri pozíció megtartása a Borkai-ügy után is valószínűnek tűnik a Fidesz számára. Gondjuk lehet azonban Dunaújvárosban, ahol nem állítottak saját jelöltet az időközi országgyűlési választásra, egy független kandidáló mögé álltak be. Ez abból a szempontból érthető húzásnak tűnik, hogy ennek a választásnak a jobbikos aspiráns – és a mögé egységesen felsorakozó balliberális ellenzék – az esélyese, viszont saját jelölt hiányában a kormánypárt számára nem jelent presztízsveszteséget az esetleges vereség.

A klímakérdés kormányzati kommunikációba való beemelésével a miniszterelnök semlegesítheti az ellenzék egyik potenciális témáját
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!