A civilizációért folyik a harc

2020. november 12. 03:08

„A szabadság és egy sötét, újpogány kor között lehet választani” – vallja Dennis Prager amerikai konzervatív véleményvezér. A nézők százmillióit elérő PragerU videóoldal alapítóját, a Mathias Corvinus Collegium vendégét az elnökválasztásról, a jobb- és a baloldal konfliktusáról, a rend és a káosz küzdelméről kérdeztük.

2020. november 12. 03:08
null

Surjányi Fanni interjúja a Mandiner hetilapban.

Mit vár egy Biden-elnökségtől?
Megalkuvást Iránnal, a dollár masszív leértékelését, a szél- és a napenergia dogmatikus erőltetését a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében. Roppant álságos, hogy úgy tesznek, mintha az utóbbira az atom nélkül is lenne hathatós megoldásunk.

Az Obama-elnökség folytatása következik?
Még Obamához képest is balratolódás várható.

Miként fogja befolyásolni mindez a konzervatívokat?
Ha engednek minket szabadon beszélni, a konzervativizmus virágozni fog. Ha nem, akkor van mi miatt aggódnunk.

Hogyan jellemezné az elnökválasztást?
Zűrzavarként. Ezt mondtam fél évvel ezelőtt is, amikor már tudtuk, hogy az amerikai történelemben először több tíz millió szavazólap lesz kiküldve az embereknek postán anélkül, hogy ezt igényelték volna. A demokraták tudták: ez teremt nekik lehetőséget arra, hogy manipulálják az eredményeket. Az egyik barátomnak két lánya van, ő Los Angelesben él, a lányai pedig már rég Texasba költöztek. Két-két szavazólapot kaptak: Los Angelesben és Texasban is. Mindkét hölgy kétszer is szavazhatott volna, és az esetük nem egyedi. Az egyik műsoromba valaki betelefonált azzal, hogy a halott édesanyja is kapott szavazólapot. Aki valahol feliratkozott, és van postacíme, kapott szavazólapot. Mindaz, amihez a baloldal hozzányúl, tönkremegy, ez Lenintől máig így van. A rendszert azzal is pusztítják, hogy engedték a szavazást hat héttel a választás napja előtt elkezdődni. Vagyis Amerikában nincs többé választási nap, hanem választási hónapot, sőt másfél hónapot tartunk. Szerintem ez is döntőnek bizonyult. Az elnök kampánya a választás előtti napokban új lendületet nyert, ám ez későnek bizonyult azok esetében, akik már leadták a voksukat.

Hosszas jogi eljárások és szavazat-újraszámlálások elébe nézünk?
Vélhetőleg igen. Egy The New York Times-os újságíró, aki a választási híradások egyik guruja, a választást követő napokban kitweetelte, hogy több mint huszonháromezer szavazat érkezett be Philadelphiában, és mindegyiket Bidenre adták. Valaki frappánsan megfogalmazta, hogy ezt még a diktátorok is megirigyelnék.

A főáramú média és az emberek jelentős része mégsem hiszi, hogy csalás történt volna.
A The New York Times címlapon hozta le, hogy „Trump alaptalanul csalást ismételget, miközben a hátránya egyre nő”. Ez már nem hírújság, hanem baloldali véleménylap.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Duke
2020. november 15. 23:00
Azt lehet tudni, hogy mikor jön Magyarországra előadni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!