Nemzetközi karrier után hazatérés, három gyerek és továbbtanulás. Keszei Bori operaénekes büszkén vallhatja: nincsen beteljesületlen reális álma.
2021. január 13. 13:49
p
0
0
0
Mentés
Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.
Korán kezdődött énekesi pályája, mégis néhány vargabetű leírása után ért csak a startvonalhoz Keszei Bori: már a gimnázium alatt kihagyott egy évet, hogy németországi szakközépiskolában tanuljon nyelvet, majd hazatérve az érettségi után pedagógusnak készült. „A diplomaosztón azt mondták a tanárok, nagyon szeretnek, de szépen kérnek, egyelőre semmit ne tanítsak – emlékezik vissza nevetve. – Igazuk volt, túl éretlen voltam hozzá, nem voltam elég fegyelmezett, ki kellett találnom, ki vagyok. Viszont amióta az eszemet tudom, énekeltem, és bár nem művészcsaládból jövök, vonzott a szakma.” Bori a tanítóképzővel párhuzamosan a konzervatóriumban is képezte magát, és még az iskola elvégzése előtt lecsapott rá a debreceni kőszínház. Később Szegedre, majd Budapestre, aztán Bécsbe szerződtették, így a színpadon, folyamatában tanulta a szakma fortélyait, gyűjtötte a tapasztalatokat – mindenhol azt, amit épp lehetett.
„Más Bécsben és Budapesten énekelni: ott van egy hatalmas, jól működő struktúra, rengeteg meghívott sztár és egy olyan mecénás nézőközönség, amely itthon nincs. A hazai gárda viszont olyan pillanatokat tud megteremteni, amilyeneket kint nagyon ritkán éreztem” – magyarázza. Öt év bécsi munka után, a második gyermek születésekor aztán hazaköltözött a család. Ilyenkor Bori elmondása szerint „anyaként elindul egy másik program”, azt szerette volna, hogy a gyerekek a nagyszülők közelében, hazai környezetben nőjenek fel. Ráadásul szakmai részről is elérkezett a váltás ideje: „Nem örültek, hogy két év alatt két gyereket szültem, és otthon is akartam velük maradni, így kint nem volt már helyem. Ezt nem is bántam.”
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.