Két, a magyar história szempontjából különösen fontos festményt vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum tavaly májusban egy bécsi árverésen. Mindkét alkotás az utolsó magyar király koronázási ceremóniáján készült.
2022. április 20. 21:07
p
2
0
0
Mentés
Sal Endre írása a Mandiner hetilapban.
Az első világháború harmadik évében, 1916. november 21-én hunyt el a leghosszabb ideig uralkodó magyar király, Ferenc József. Utódja, IV. Károly(1887–1922) már aznap levélben értesítette Tisza István miniszterelnököt a kormányzás átvételéről. A kormányzat közös akarata volt, hogy a koronázást minél előbb, még az 1916-os évben tartsák meg.
A korábbi századokban a koronázásról rajzok, metszetek és festmények születtek, 1916-ra viszont a fényképészet és a nyomdatechnika fejlődése már lehetővé tette, hogy a sajtóban fényképes tudósítások jelenjenek meg az ünnepségről. A koronázás képzőművészeti megörökítésének jelentősége mégsem csökkent. Ennek egyik oka az volt, hogy bár próbálkoztak vele, a Mátyás-templom belső tere a sötét, téli időszakban nem tette lehetővé beltéri fotók készítését. Az egyházi szertartásról ezért csak képzőművészeti ábrázolásokat ismerünk, és a sajtó is csak ezeket tudta közölni.
Itt, a Mátyás-templomban készítette vázlatait későbbi festményéhez a neves német illusztrátor és festő, Felix Schwormstädt (1870–1938). A szóban forgó egyik, tavaly megvásárolt festmény a koronázás pillanatát ábrázolja. A Mátyás-templom vörös drapériákkal díszített szentélyében oldalról látjuk a történelmi eseményt. A főoltár lépcsőjén térdelő IV. Károly fejére együtt helyezi a Szent Koronát Csernoch János esztergomi érsek, bíboros és Tisza István miniszterelnök.
A másik kép a világi szertartás utolsó elemét, a koronázási lakomát ábrázolja a királyi palota báltermében. A festményen a karzatról látjuk az U alakú asztalnál helyet foglaló királyi párt, amelynek jobbján az esztergomi és a kalocsai érsek, balján a pápai nuncius és nádorhelyettesként Tisza István miniszterelnök foglal helyet. Az asztalnál Radvánszky Antal szolgálja fel a tizenkilenc fogásból álló menüsor első elemét, a „hódolati pecsenyét”. A továbbiakban az asztalra helyezett válogatott finomságok érintetlenül maradtak, az ételeket a fővárosi hadikórházak betegeinek szolgálták fel.
Tavaly májusban a bécsi Dorotheum aukcióján bukkant fel a két ábrázolás nagy méretű, kidolgozott olajfestmény-változata”
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.