Szoborrá formázza a hitet és az életörömöt

R. Törley Máriának már gyermekkorában megmutatkozott a remek rajztehetsége. Édesanyja festőművészként indult, ám mivel a Törleyket erősen sújtotta az államosítás és a kitelepítés, nem tudott karriert csinálni. Végül röntgenasszisztens lett, és mellette úgynevezett vasárnapi festő.

„Anyám nagyon erős egyéniség volt – mondja Mária. – Talán nem akartam versenyre kelni vele, azért fordultam a szobrászat felé. Emlékszem, eleinte kavicsokból raktam össze kompozíciókat betonalapra, dombormű és mozaik keveredése született a próbálkozásokból. Aztán egyre nagyobb vágyam lett formákat alkotni.” Így került el egy öreg szobrászmesterhez, Andrássy-Kurta Jánoshoz, aki befogadta a műtermébe és felkészítette a főiskolára. 

„Az első hónapban még elfogadott pénzt, de miután látta, hogy nemcsak tehetség van bennem, hanem szorgalom is – ami elengedhetetlen a szakmához –, ingyen segített. Mint egy apa, befogadott és tanított. Különösen fontos volt mester és tanítvány viszonyában, hogy lásson bennem tehetséget, én pedig fel tudjak nézni rá, és ne csak mint művészre, hanem mint emberre is. A mester és a tanítvány között szent kapcsolat van.” Máriának másodszorra is szerencséje volt, a főiskolán ugyanis Somogyi József tanította, aki nem engedte be a kommunista politikát az épület falai közé.