Kihívások előtt a sportújságíró-szakma

2022. október 19. 11:18

A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) Rómában tartotta 84. kongresszusát. Riportunk.

2022. október 19. 11:18
null

Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban

Hirtelen szaga és íze lett az Ukrajnában zajló háborúnak, amikor a kongresszus előadóinak sorában megjelent a színpadon a 24 éves Vladiszlav Dunajenko. A fiatal ukrán riporterből lett szanitéc és vészhelyzeti sofőr különleges eltávozási engedélyt kapott osztagától az olaszországi kongresszus idejére, elsősorban azért, hogy közel hozza a háborús valóság borzalmait a globális sportújságíró-szakma képviselőihez.

„Semmit nem tudtam az elsősegélynyújtás mélységei­ről. Jogosítványom volt, de katonai teherautót soha nem vezettem. Most szanitéc és vészhelyzeti sofőr vagyok a frontvonalon” – kezdte hátborzongató történetét. Dunajenkót alig egy évvel ezelőtt mint a jövő egyik tehetséges fiatal sportújságíróját karolta fel az AIPS nemzetközi fiatal riporterek képzését zászlajára tűző Young Reporter programja. A kolléga fotókat is hozott a hozzá eljutó ukrán sportolók tragikus történeteiről, például a tizenegy éves, igen nagy tehetségként induló tornászról, Katja Gyjacsenkóról, aki a mariu­poli otthonát érő bomba­találatban családjával együtt azonnal meghalt. A biatlonválogatott Jevhen Malisev Harkiv közelében a frontvonalon vesztette életét alig egy héttel a huszadik születésnapja előtt. A harminckilenc éves bokszedző, Olkeszij Dzsunkivszkij története azért megrázó, mert a menekültbázissá alakított saját boksztermében érte halálos fejlövés.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Viszonylag szokatlan jelenség a nemzetközi sportújságírás legjelentősebb éves szakmai fórumán egy ehhez hasonló téma, de azt azért nem árt tudni, hogy az 1924. július 2-án alapított, az öt kontinensről 161 tagországot és több mint 9500 tagot számláló szervezet nem csupán a világ legjelentősebb sportszövetségeivel és legpatinásabb szerkesztőségeivel tart aktív kapcsolatot, de sok esetben hallatja a hangját sportdiplomáciai és sportpolitikai kérdésekben is. Három évvel ezelőtt egy olyan ghánai oknyomozó újságíró, Anas Aremeyaw Anas volt a kongresszus vendége, aki kizárólag inkognitóban, eltakart arccal vállalta, hogy beszámol csapata elképesztő munkájáról: Afrika több országában számos velejéig korrupt labdarúgó-szervezetet lepleztek le. Az AIPS 2019-ben oroszlánrészt vállalt abban is, hogy szabadon engedjék Amadou Diouldé Diallót, a szervezet afrikai egységének alelnökét, akit egy rádióadás végén azért tartóztattak le, mert Alpha Condé guineai elnököt és a guineai etnikai tisztogatást bírálta.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!