Hernádi Zsolt: „A múltkor is kérdezték, hogy mikor lesz már végre olcsó a benzin. Hát úgy tizenöt év múlva”
Támogatni kell az európai ipart, nem büntetni!
Jó helyzetből futhat neki az elnökválasztás második fordulójának Recep Tayyip Erdoğan török államfő.
Nem az ellenzéken múlott, de tény: Törökország döntő többsége egyszerűen nem ábrándult ki az elnökből. A nyugati véleménybuborékban várt nagy ellenzéki győzelem elmaradt, Recep Tayyip Erdoğan szerény, de jól látható előnnyel, 49:45 százalékos arányban megnyerte az államfőválasztás első fordulóját, a mögötte álló szövetség pedig kisebb veszteségekkel behúzta a parlamentet is. Az ellenzék két sikert tud felmutatni: egyrészt évtizedek óta nem látott második fordulóba kényszerítette az elnököt, másrészt megnyert számos olyan tartományt, amely korábban stabil része volt az erdoğani bázisnak – lényegében elvette az államfőtől a szekuláris jobbközép szavazókat.