Sok angol zsidó szeretne most német lenni

2017. január 02. 17:22

Nagyjából 550 angliai zsidó nyújtott be eddig német honosítási kérelmet a német nagykövetség adatai szerint: olyanok, akiknek felmenői a nácik elől menekültek a szigetországba annak idején. A Die Weltnek nyilatkozó érintettek fő motivációja, hogy a Brexit után is uniós polgárok akarnak maradni, de az is fontos nekik, hogy Németország az angoloknál sokkal toleránsabban fogadja a menekülteket.

2017. január 02. 17:22

Tavaly év végéig nagyjából 550 zsidó származású angol állampolgár adott be német honosítási kérelmet azon az alapon, hogy felmenőik német állampolgárok voltak, akik a nácik elől menekültek el – írja a Die Welt a német nagykövetség adataira hivatkozva.

A német alaptörvény egyik passzusa kifejezetten lehetővé teszi az 1933 és 1945 között elmenekültek és leszármazottaik honosítását, a német külügy pedig június, azaz a Brexit-népszavazás óta az erre hivatkozó kérelmek számának jelentős növekedését tapasztalta Nagy-Britanniából.

A Die Welt által megkérdezett harminckét éves zsidó származású nő például azt mondta: korábban elképzelhetetlen lett volna számára, hogy német állampolgárságot kérjen, a Brexit-szavazás után azonban ez megváltozott. Mint mondja, ő továbbra is európainak érzi magát. Azt viszont elismeri: nem sok minden köti őt Németországhoz, nem beszéli a nyelvet, és csak néhányszor volt az országban, például nagyapja szülővárosában.

A Németországhoz való viszonyulása viszont nem csak a Brexit miatt változott meg, hanem a migrációs válság miatt is: mivel nem csak a német kormány, de a német átlagemberek is vendégszeretettel fogadták a menekülteket, miközben Angliába csak kevés menedékkérőt fogadtak be és lezárták a határokat. „Azóta nagy tiszteletet érzek Németország iránt” – mondta, hiszen ő is annak köszönheti létét, hogy annak idején az angolok menekültként befogadták a nagyapját.

A londoni zsidó menekültek egyesülete egyébként bátorítja a tagjait, hogy honosítási kérelmet nyújtsanak be Németországban. „Sokaknak erős kötődésük van Németországhoz, és olyan érzésük, hogy valamit visszakaphatnak, ami hozzájuk tartozik” – mondta a lapnak Michael Newman, a szervezet ügyvezetője.

Összesen 305 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2017. január 03. 11:47
Ez a cikk is olyan, mint az összes, ahol rendkívül fontos megjegyezni, hogy zsidó is van benne. Pl.az ankarai merénylet: 14 országból vannak áldozatok (semmi fölsorolás) és egy izraeli lány is. Berlin: x országból áldozatok, és egy 62 éves izraeli nő. London: x mennyiségű honosítási kérelem (mert biztos, hogy nem csak ezek az emberek kérték) és 550 angliai zsidó. Demiéééééééééért??!-kérdezi Ábel.
Vén Csataló
2017. január 03. 11:12
Érdekes a cikk képi illusztrációja, mert hogy pont nem az ilyen, konzervatív, vallásos zsidók szoktak élni-halni a muszlim migránsokért, hanem épp ellenkezőleg, a hitehagyott, kozmopolita, liberális zsidóknál figyelhető meg az ön- és közveszélyes elmebajnak ez a formája. Persze biztos van átfedés is a két csoport között, mégis úgy érzem, hogy a kép itt csak egy sztereotípia alapján került be az anyagba, viszont félrevisz.
EJános
2017. január 03. 08:48
Ha vannak még élő nácik, azok nyilván Izraelbe akarnak menekülni, ezek után.
brabant89
2017. január 03. 07:26
A cikk szerint tavaly 550 brit zsidó kérte a német állampolgárságot. 1. Ez nem sok. Össze sem hasonlítható a muszlim migránsok számával. Ennél mégmimagyarok is több állampolgárságot adtunk a kötvényeseknek. 2. Ez nem jelentji azt, hogy ők Németországban akarnak letelepedni. Mi is állampolgárságot adtunk olyan magyaroknak, akik nem akartak áttelepülni Magyarországra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!