Holyfield kész megküzdeni Tysonnal

2020. május 26. 12:18

Ez lesz a harmadik meccsük.

2020. május 26. 12:18

Evander Holyfield hivatalosan is jelezte, hogy beleegyezik egy Mike Tyson elleni mérkőzésbe, amely a két korábbi profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok harmadik összecsapása lesz.

Az 57 éves Holyfield és az 53 éves Tyson 1996-ban és 1997-ben (fotónkon) vívott egymással két emlékezetes vb-címmérkőzést, melyeket egyaránt előbbi nyerte, az elsőt kiütéssel, a másodikat leléptetéssel, miután Tyson kiharapott egy darabot a füléből.

A harmadik összecsapás lehetősége azt követően merült fel, hogy a 2005-ben visszavonult Tyson videókat posztolt közösségi oldalán, melyeken edzés közben látható, a második bejátszás végén pedig kijelentette, hogy visszatért. Ezt követően több önként jelentkező is akadt ellenfélnek, ám a legvalószínűbbnek egy Holyfield elleni jótékonysági meccs tűnik.

A visszatérésére a korábbi félnehézsúlyú világbajnokkal, Antonio Tarverrel, illetve a királykategóriában sokáig egyeduralkodó, a boksztól három esztendeje visszavonult ukrán Volodimir Klicskóval készülő Holyfield most a BBC-nek adott interjúban mondta el, hogy hajlandó Tyson feltételei alapján újra megküzdeni egykori riválisával.

(MTI)

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eligold
2020. május 26. 17:10
Ez a munkájuk, ehhez értenek, ebben a legjobbak. Kik vagyunk mi hogy megakadályozzunk két sportolót, hogy tegye amit szeret, tud. Örömmel fogom végignézni. Szvsz megint Holyfield győz.
alex44
2020. május 26. 12:25
fülvédőt azért vegyen fel a Holyfield, ha esetleg összejön a meccs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!