Thomas Bach maradt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke

2021. március 10. 17:52

További négy évre Thomas Bachot választották meg szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökévé.

2021. március 10. 17:52
null

A NOB 137., online rendezett kongresszusán a 67 esztendős német sportdiplomata ellenfél nélkül indult a vezetői posztért, amelyre 93:1 arányban négy tartózkodás mellett választották meg virtuális keretek között.  

A program neve: Agenda 2020+5

„Az ajtóm, a füleim és a szívem továbbra is nyitva állnak mindenki számára” – fogalmazott a régi-új elnök. Bach kiemelte, első elnöki időszakának mottója – „egység a sokféleségben” – lesz az irányelve a következő négy esztendőben is. Egyben hangsúlyozta,

számít a NOB-tagok további odaadó támogatására a koronavírus-járvány jelentette nehéz időszakban,

amely során megmutatkozott a szolidaritás ereje és az alkalmazkodás fontossága az új kihívásokkal terhelt világban. Bach az olimpiai mozgalom jelmondatának (gyorsabban, magasabbra, erősebben) bővítését javasolta: gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt.    

A következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli, erről pénteken határoz majd a NOB.

A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.    

A világjárvány hatására minden megváltozott

„A világjárvány mélységeiben változtatta meg a világunkat. Senkinek nem szabad arról álmodoznia, hogy visszatérhetünk majd ahhoz, ami ezelőtt volt” – fogalmazott Bach, aki az Agenda 2020+5-öt úgy nevezte, mint a mi víziónk erre az új világra.    

Kitért rá, a szponzori bevételek meg fognak háromszorozódni, elérik majd a 3 milliárd dollárt a 2021-2024-es időszakban,

és több mint 4 milliárd dollár bevételre számít a támogatóktól és a közvetítési jogokért befolyó összegekből 2029-2032 között. Bach délelőtti ígéretét megerősítve elmondta: a NOB és Japán teljességgel elkötelezett az idei nyári olimpia megrendezése mellett, Tokió a legjobban felkészült házigazda.    

Biztosan lesz olimpia idén

„A kérdés nem az, hogy sor kerül-e a nyári játékokra, hanem az, hogy miként. Nincs kétség, július 23-án megrendezzük a nyitóünnepséget” – szögezte le.    

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke azonnak gratulált Bach újraválasztásához.

Mint mondta, „reményeik szerint a játékok jelentik majd a fényt az alagút végén az emberek számára világszerte így folytatják a kemény munkát a biztonságos olimpiarendezés érdekében”. Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bach 2013-ban lett a NOB első embere, s a belga Jacques Rogge-ot követte a tisztségben, aki 2001 óta irányította a világszervezetet. A NOB szabályai szerint az új elnök első ciklusa nyolcéves, majd a vezető egy újabb – egyben végső – négyéves időszakra újraválasztható.

(MTI)

Fotó: AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuverén maffiaállam
2021. március 11. 07:30
Korrupt nemzetközi szervezet. Nem szabad olimpiát rendezni.
lististerc
2021. március 10. 20:33
Egy jelölt, akire mindenki szavazott. Az egy ellenszavazó kilétét pedig már kutatja az rendőrség. Valahonnan ismerős...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!