A portugál szövetségi kapitány szerint a magyar csapat mindenkit meglepett

2021. június 24. 07:12

A Puskás Arénában 2–2 -es döntetlennel záruló Portugália–Franciaország meccs után értékelt Fernando Santos.

2021. június 24. 07:12
null

„A mai meccsre mentálisan rá tudtunk hangolódni, ez volt a legfontosabb. Úgy érzem sikerült megtalálni a megfelelő összeállítást és kiegyensúlyozott volt a csapat teljesítménye a meccsen, a játékosok megfelelően segítették egymást a pályán. A franciák első tizenegyese szerintem nem volt büntető. Persze voltak hibák, van miben fejlődni, de jó csapat vagyunk és ezt bizonyítottuk. Próbáljuk most megfelelően regenerálni a csapatot, pihenünk és felkészülünk a következő meccsre a belgák ellen. Ismerjük az ellenfelet, a cél a továbbjutás, de nem lesz könnyű dolgunk, így hogy 48 órával kevesebbet pihenünk mint a belgák, és az, hogy ilyen nagy hőségben játszottunk sokat kivett belőlünk, ezért is nagyon fontos a regeneráció” – értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya, aki ezután a müncheni meccsel kapcsoaltban kapott kérdést.

„A meccsünk hosszabbításában tudtam meg, hogy döntetlen lett a német–magyar, de előre szóltam a játékosaimnak, hogy erős csapat, meglephet minket.

Azt hiszem mindenkit meglepett a magyar csapat, de végig úgy gondoltam, nem szabad foglalkozni a másik mérkőzéssel.

Tény, ha a magyarok nyernek, és mi kikapunk, akkor kiesünk, de próbáltunk a saját dolgunkra összpontosítani” – mondta Santos.

Kép forrása: MTI/Kovács Tamás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 24. 10:57
Valóban és érthető is. Ezidáig a magyar csapat harcolni és küzdeni sohasem tudott nem megszokott így meglepő ! Már csak focizni kell megtanúlni nekik mondjuk a magyar bajnokság szinvonalának az emelésével és akkor nem lesz gond !
makám
2021. június 24. 10:12
"Tény, ha a magyarok nyernek, és mi kikapunk, akkor kiesünk, de próbáltunk a saját dolgunkra összpontosítani” – mondta Santos." akkor talán mégsem olyan szar a magyar foci amilyennek a libsik próbálják beállítani.
olajfa1
2021. június 24. 08:35
Azért ez a játékosok árában is érezhető lesz! JÓK VOLTATOK FIUK! MEGÉRDEMELTÜK A PUSKÁS STADIONT!
Armageddon
2021. június 24. 07:42
Rossz.szokás ez itt, hogy másokkal foglalkozunk, számolgatunk, taktikázunk. Nem kéne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!