A cselgáncsozó Tóth Krisztián a bronzért küzdhet

2021. július 28. 12:06

Tóth Krisztián a bronzéremért küzdhet a 90 kilogrammosok között szerdán a tokiói olimpia cselgáncstornáján.

2021. július 28. 12:06
null

Az MTK versenyzője – aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon – a vigaszágon a holland Noel van't Enddel csapott össze, és vazaarival nyert. A vb-bronzzal és három Eb-éremmel is rendelkező Tóth ellenfele a második bronzéremért a kétszeres Európa-bajnok, egyszeres bronzérmes, 6-szoros Grand Slam-érmes (3-1-2) 24 éves orosz Mihajl Igolnyikov lesz.

Az MTK versenyzőjére – aki júniusban bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon – a menekültek csapatában szereplő Popole Misenga legyőzése aranyponttal verte a japán Mukaj Sojcsirót. Csaknem hét percet töltött a negyeddöntőben a tatamin, míg negyddöntős ellenfele, a német Eduard Trippel mindössze 17 másodpercet, ennyi idő alatt nyert ugyanis a dél-koreai Dong-han Gvak ellen. Tóthnak negyedóra pihenés jutott a két meccs között    

A 24 éves Trippel idén érmet szerzett a kazanyi Grand Slam-tornán és a dohai World Mastersen, amit azt mutatta, hogy jó formában van.

A magyar dzsúdóssal emlékezetes csatát vívtak a 2018-as világbajnokság elődöntőjében, a meccs csaknem nyolc percig tartott, amikor a német megkapta harmadik intését. Két éve, az Abu-Dzabiban rendezett Grand Slam-versenyen viszont Trippel nyert.   

A negyedöntőben kölcsönösen sikertelenül próbált indítani mindkét cselgáncsozó, a földharcok sem hoztak értékelhető akciót. A pontszerzéshez a csaknem egy fejjel magasabb Trimmel állt közelebb, amikor 14 másodperccel a vége előtt veszélyesen dobta el Tóthot, akinek azonban sikerült hárítania. Az aranypontig tartó hosszabbításból 15 másodperc telt el, amikor szinte ugyanez a jelenet ismétlődött meg, de a németnek sikerült végigvinne az akciót, amiért vazarit kapott.    

Tóth arra a kérdésre, hogy vereségében mekkora szerepet játszott a kevés pihenőidő, azt mondta, semennyit.    

„Fel vagyok építve, éjszakáig is el tudnék dzsúdózni” – tette hozzá. A meccsről úgy vélekedett, kiélezett összecsapás volt, de úgy érezte, kézben tartja az irányítást.    

Tudtam, mit akar csinálni, vártam, hogy megkontrázzam, de valahol elakadt a lábam és elgurultam” – nyilatkozott a mérkőzést eldöntő akcióról. Tóth a vigaszágon a 2019-es világbajnok Noel van 't Enddel találkozott. és nyert vazaarival. 

„Jól ismerjük egymást, mint szinte mindenkit, aki itt van, évek óta oda-vissza verjük egymást. Szerintem nincs olyan szakember, aki meg merte volna jósolni, hogy 90 kilogrammban ki lesz a négy érmes, aki bejutott a nyolcba, mindenki esélyes a dobogóra” – fogalmazott a meccs előtt a 27 éves magyar cselgáncsozó.

(MTI)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2021. július 28. 13:15
Meglepetés érem Tóth Krisztiántól! Ez jó móka, férfimunka volt! Gratulálok és köszönjük Krisztián, hogy büszkévé tetted a nemzeted!
Sulammit
2021. július 28. 13:13
Sikerült!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :))))))))))))))))))))))))))))))))) Az idegeinken táncoltál Krisz! Köszönjük!
BossN
2021. július 28. 13:04
Bravó. Szoritunk érted Krisztián!
Sulammit
2021. július 28. 12:28
Krisz, azt kiabáltam neked, hogy térdeltesd le a hollandot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!