Nem városharcra készültek az oroszok – MANDINER PODCAST

2022. március 22. 18:59

„Az oroszok a polgári lakosság szenvedésén keresztül próbálják megtörni a védőket, mert nagyon nehéz elfoglalni városokat” – mondja Kaiser Ferenc a Mandiner Podcast adásában. A katonai szakértő szerint az ukrajnai háború óriási presztízsveszteség katonailag Oroszország számára, a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy nem minden területen korszerű az orosz hadsereg.

2022. március 22. 18:59
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Oroszország az elmúlt években a hadászati fegyverrendszereket, a nukleáris tölteteket és a hordozóeszközöket fejlesztette, hogy a fegyverkezési versenyben megőrizze pozícióit, de emiatt a hagyományos képességekben elmaradt. Ez látszik az ukrajnai háború eseményeiben, ahol a nyugati fegyverekkel harcoló ukrán egységek képesek feltartóztatni az orosz csapatokat, amelyek ráadásul komoly utánpótlási zavarokkal küzdenek, vasúti alapú hadilogisztikájuk akadozik, ahogy az ukránok megsemmisítik maguk mögött a vasútvonalakat – mondja lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatója.

Kaiser Ferenc szerint hibás koncepcióból indulhatott ki az orosz haditervezés, mert ami 2014-ben a Krímben bejött, az 2022-ben egy teljes körű háborúban már nem működik. A villámháborúból állóháború lett, az oroszokat meglepte az ukrán ellenállás, illetve a 2014 óta zajló lakosságcsere miatt nem volt jelentős orosz lakosság, amely felszabadítóként várta volna az orosz csapatokat.

A katonai szakértő szerint Oroszország sem gazdaságilag, sem kulturálisan, sem politikailag nem volt vonzó már Ukrajna számára, ezért kellett lépnie Putyinnak. Katonai erővel döntötte el Ukrajna orientációját, de az orosz követelések nehezen lesznek teljesíthetőek. Kaiser emlékeztet: Ukrajna a Szovjetunió szétesése után több mint ezer atomtöltetet örökölt, ezeket azonban 1996-ig átadta Oroszországnak, cserébe egy egyezményben Oroszország elismerte Ukrajna határait. „Ezt az oroszok kétszer megszegték. Ha az orosz követelést teljesítve Ukrajna semleges státuszt vállal, mi a garancia, hogy Oroszország nem támadja meg harmadszor is?” – teszi fel a kérdést a Mandiner Podcast vendége.

Ukrajnai háború - hadászati szempontból.

Vendégünk: Kaiser Ferenc egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatója.

--

Az adást az alábbi linken hallgathatja meg:

 

A beszélgetés a Youtube-on is elérhető:

 

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus
2022. március 25. 09:39
ez az amerikai módszer. Eszelős szőnyeg bombázások. Az oroszok kijelentették a lehető legkevesebb emberáldozat és infrastruktúrális károkozás. Nem szükséges légierő kijev lerombolására még akkor sem, ha így döntenének, de ez teljességgel kizárt. Elég lenne a tüzérség. Douglas Macgregor nyugállományú amerikai ezredes: "az igazság előbb vagy utóbb, de ki fog derülni. " úgy legyen https://liner.hu/amerikai-ezredes-orosz-csapatok/
Senki Alfonz
2022. március 23. 10:18
A legszomorúbb az, hogy az Ukrajnába érkezett fegyvereket nem tudják kezelni, ezért a Youtube és más netes csatornán keresztül próbálják kitalálni a működésüket!!! Ma reggel ezt mutatta a német Bild csatorna riporterének (Paul Ronzheimernek) egy ukrán tiszt Kijevben egy pincében lévő fegyver- és lőszerraktárban. Ez már tragikus!!!!
Almassy
2022. március 23. 02:06
Az ukrán vezetés irracionális és hazaáruló. A nyugati média pedig ezt leplezi. A presztizs és a siker könnyen elhitethető v. lerombolható, csak kellő számú media zsoldos kérdése. A manipuláció ellen a szakértők sem védettek. Orbán a Covid harc idején sem csak egy szakértő tanácsát hallgatta meg.
Rocktoberi
2022. március 22. 23:17
Az oroszok nem tudták, hogy Ukrajnában vannak városok és azt se gondolták előre, hogy az utcai harcok elhúzódhatnak.... :) :) Bármelyik ukrán várost szarrá tudnák bombázni ha akarnák. De a lassabb megoldást választották.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!