„Ezt a háborút az oroszok benézték” – MANDINER PODCAST

2022. április 27. 13:00

„Amerika Oroszország hosszútávú kifektetésében érdekelt” – vélekedik Stier Gábor külpolitikai szakértő. „Sem Oroszország, sem a NATO nem akar eszkalációt” – teszi hozzá Rácz András. Mit tud ezzel a konfliktussal elérni Oroszország, Ukrajna, illetve a Nyugat? A kimenetelnél kinek mi számítana győzelemnek, illetve vereségnek? Az ukrajnai háború két hónapjáról készítettünk mérleget a Mandiner Podcast adásában.

2022. április 27. 13:00
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Az eredeti cél Kijev bevétele volt, a kormánybuktatás”, ez a forgatókönyv azonban az ukrán hadsereg váratlanul masszív ellenállása miatt meghiúsult – mondta a beszélgetésben Rácz András. Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet főmunkatársa szerint az orosz vezetés alapvetően értette félre Ukrajna működését, hibásnak bizonyult az a stratégia, hogy ami 2014-ben kicsiben a Krím esetében bevált, az egy nagyobb volumenű háborúban is működik. „A hadtörténelem tele van hibás premisszák alapján indított háborúkkal” – tette hozzá.

Ezzel egyetértve Stier Gábor úgy vélte: a február végi orosz offenzíva még a szakértőket is váratlanul érte, hiszen egy, Ukrajna teljes területe ellen indított hadműveletben benne volt a kockázat, hogy Ukrajna „Oroszország Afganisztánjává” válik. A módosított stratégia alapján jelenleg zajló kelet-ukrajnai hadműveletek kapcsán a moszkvater.com alapító-főszerkesztője úgy látta, még elérhető az orosz stratégiai cél, a Donbasz és Dél-Ukrajna ellenőrzés alá vonása.

Rácz Andrásnak az volt a véleménye, hogy Oroszországnak nincs elég ereje ahhoz, hogy a Fekete-tenger partvidékén tovább hódítson nyugati irányban. Ha tudna is haladni, a Dnyeper déli hídjainak megsemmisítésével az ukrán hadsereg ezt az offenzívát azonnal megrekesztené. Ha viszont az oroszok semmisítenék meg a folyó középső területeinek hídjait, akkor meg az ukránok nyugati fegyverutánpótlása szakadna meg. „De egyik fél sem rombolja a hidakat” – folytatta a szakértő, amiből a podcast mindkét vendége azt szűrte le, hogy racionális logika mentén folytatja mindkét hadviselő fél a háborút.

Stier Gábor és Rácz András abban is egyetértettek, hogy sem Oroszországnak, sem a NATO-nak nem érdeke az, hogy a háború kiterjedjen más államokra is Ukrajnán kívül, a bucsai és más háborús bűnök elkövetésének körülményeiről, az orosz hadsereg módszereiről és a dezinformációs háború eszközeiről azonban vita alakult ki közöttük.

Vendégeink: Rácz András külpolitikai szakértő, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet főmunkatársa és Stier Gábor külpolitikai szakértő, a moszkvater.com alapító-főszerkesztője.

Rácz András és Stier Gábor február 23-án egy, a lapunk rendezésében Zoomon megtartott vitában már ütköztették álláspontjaikat, az interjút másnap, a háború kirobbanásának óráiban közölte a Mandiner. A cikk itt olvasható.

.

Az adást az alábbi linken hallgathatja meg:

 

A beszélgetés a Youtube-on is elérhető:

Összesen 245 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. április 28. 12:50
MINDENKI HÁBORÚJA?
kafabatka
2022. április 28. 03:45
Majd kiderül. A rubel eszeveszettt módon erősödik a dollárhoz képest. Bár nem ide tartozik,de egy érdekes összefüggést találtam a....Majd meglátjátok. https://news-front.info/2022/04/27/marija-zaharova-ukraina-vyshla-na-pervye-polosy/
anonymus85
2022. április 27. 22:21
Amúgy még azt is hozzátenném, hogy bármi is lesz a vége ennek a háborúnak, én így látom: A valódi nyertesei: USA, Kína, arabok. A valódi vesztesei: Európa, Oroszország. Miért? Mert Európának drágábban kell máshonnan nyersanyagokat beszereznie és az oroszoknak olcsóbban kell nyersanyagokat Kínának eladniuk (ha csak ők lesznek a felvevő piac, akkor erősebb az alkupozíciójuk). És politikailag USA és Kína egymás ellen pofázik, de valójában Kína a legnagyobb hitelejezője USA-nak és USA-nak valójában nagyon sok gyártási van Kínában...
Malvin
2022. április 27. 17:12
"Ha Amerika nem tud jelentős mennyiségű fegyvert gyártani, akkor súlyos válságba kerül. Nem véletlen, hogy az újkori történelem egyetlen USA elnökét, aki nem háborúzott, Donáld Trumpot a háttérben regnáló erők úgy távolították el a hatalomból, mint egy kutyát. Az Atlanti hadiipar étvágya kielégíthetetlen, így globálisan, az egész bolygón igyekszik üzletelni. Ehhez jó kis háborúk kellenek, hatalmas technikai veszteségekkel megspékelve. Ezért nem véletlen, hogy Afganisztánban ott maradt az amerikai haditechnika. A veszteséget újra kell gyártani, míg az afgánok, ha használni fogják – és miért ne tennék – a karbantartás és az alkatrészpótlás okán szintén vásárlókká válnak. Két légy, egy csapásra. A II VH. óta kirobbant háborúk 70-80%-áért az USA felelős közvetlenül vagy közvetve. Fontos megjegyezni,..." Tovább: https://felhom.blog.hu/2022/04/27/meszaros
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!