Svédországban elgurult a gyógyszer: egy neves közgazdász kizáratná Magyarországot és Törökországot a NATO-ból!

2023. április 23. 11:46

Ukrajna viszont jöhetne. Magyarország ugyanis „korrupt” és „haszontalan” állam, amely bár nem rendelkezik értékelhető katonai kapacitásokkal, folyamatosan keresztbe tesz a katonai szövetségnek – Anders Åslund szerint.

2023. április 23. 11:46
null

Anders Åslund svéd közgazdász a Twitteren arról elmélkedett, hogy Magyarországot és Törökországot ki kellene zárni a NATO-ból, a helyükre pedig a „demokratikus” és „nyugatbarát” Ukrajnát kell felvenni, amely „Európa legerősebb hadseregével” rendelkezik – szúrta ki a Magyar Jelen.

A 71 éves közgazdász, aki korábban az Atlanti Tanács tagja volt, azt írta bejegyzésében, hogy „Itt az idő, hogy Magyarországot és Törökországot kirúgják a NATO-ból, Ukrajnát pedig felvegyék!” Azzal indokolta ezt, hogy Magyarország „korrupt” és „haszontalan” állam, amely bár

nem rendelkezik értékelhető katonai kapacitásokkal, folyamatosan keresztbe tesz a katonai szövetségnek.

A svéd közgazdász a törököket sem kímélte, velük kapcsolatban azt írta, hogy „stratégiailag fontos” államról van szó, ám mivel „nem demokratikus”, ugyanúgy nincs helye a NATO-ban, mint Magyarországnak.

***

Kiemelt kép: AFP/Kenzo Tribouillard

Összesen 426 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert69
2023. május 14. 13:29
Az, hogy Svédország nem NATO tagként, mit tenne a NATO helyében az enyhén szólva senkit sem érdekel. Érdekes hozzáállás a részükről perekben felperesként vannak Magyaroszág ellen, lejárató kampányt folytatnak, jogtalanul visszatartott EU-s pénzek felett bábáskodnak és ezek után ha nekik kell valami akkor mi gondolkodás nélkül adjuk meg. Ez az idő elmúlt, tudjuk, hogy ezt nehezen emésztik meg nyugaton de a volt szocialista országok immár nélkülük is megvannak, nem szorulnak kioktatásra import demokráciára és szabadságra mert mindezekkel rendelkeznek. Még több is van nálunk mint náluk ezekből.
zoim
2023. április 29. 09:18
Anders Aslund a svédek kollaboránsa, Gyurcsány-féle figura, hazudik, mint a vízfolyás. Isten verje meg az ilyeneket!
critical man
2023. április 24. 12:49
Nocsak. Egy tagság nélküli outsider ugat bele egy szövetség belügyeibe? Nagyon úgy látom, hogy a svédek megbánták a csatlakozási kérelmüket, mint a kutya, amelyik 9-et fialt.
sorostalanság
2023. április 24. 09:01
A "neves közgazdász" elvtársnál győzött a mész...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!