Szakértő: A halottak némelyike tájékozódási pontként szolgál a Mount Everesten

2023. június 01. 18:52

A Magyar Hegymászószövetség kommunikációs vezetője szerint „a racionalitásnak nyolcezer méter felett már nem igazán van létjogosultsága”.

2023. június 01. 18:52
null

Pintér László, a Magyar Hegymászószövetség kommunikációs vezetője az Index Konkrétan című műsorában vendégeskedett. Suhajda Szilárd hegymászó tragikus halála és annak társadalmi megítélése kapcsán arról is beszélt Rónai Egon műsorvezetőnek, hogy

palackozott oxigén nélkül az embernek olyannyira beszűkül a tudata ebben a magasságban, hogy már csak az automatizmusok működnek” – hangzott el.

A beszélgetés során felidézték, hogy a hegymászó a Mount Everest harmadik magyar áldozata azok közül, akik oxigén nélkül próbálták megmászni a világ legmagasabb pontját. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Suhajda Szilárd a múlt héten szerdán adott utoljára életjelet magáról, és bár később egy másik mászócsapat őt láthatta a Hillary- lépcső magasságában, elmondásuk szerint igen rossz állapotban. Ezután indult a keresésére egy mentőcsapat, akik végül nem akadtak a nyomára. Családja pedig úgy döntött, hogy a hegymászó holttestét nem hozzák le a hegyről.

„Egy hegymászó semmiképpen sem hős”

Pintér arról is szólt, hogy véleménye szerint „egy hegymászó semmiképpen sem hős, ugyanakkor az általa letett teljesítményből más emberek motivációt gyűjthetnek”. Ezután leszögezte,

A Konkrétan legújabb adásában Rónai Egon arról is beszélgetett Pintér Lászlóval, hogy az Everesten több mint kétszáz holttest van, némelyik tájékozódási pontként szolgál.

A teljes műsort alább tekinthetik meg:

Nyitókép: ROBIN UTRECHT / ROBIN UTRECHT FOTOGRAFIE / ROBIN UTRECHT FOTOGRAFIE VIA AFP

***

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moad
2023. június 02. 18:31
"Semmilyen értéket nem termelt Suhajda, élt a hobbijának, társadalmi értéket a postás vagy a pék termel, akik nélkül nehezebb lenne az életünk." Pontosan. Élt a hobbijának! És a saját hülyesége okán belehalt! Így járt! Nem hős, csak egy szimpla hülye! A hegymászás unatkozó milliomosok hülye, és nem egyszer halálos hóbortja! Egy Everest mászás alsó hangon is 10-70 millióba kerül a mászó felkészültségének függvényében! Biztos "ő kereste" meg a rávalót! Vagy birka szponzorok tolták alá a pénzt! Azért ezt sem árt tudni, még mielőtt az egekig magasztalják ezt a "hőst"!
BossN
2023. június 02. 00:03
Elég legyen már a témából
Martell 2
2023. június 01. 23:06
Semmilyen értéket nem termelt Suhajda, élt a hobbijának, társadalmi értéket a postás vagy a pék termel, akik nélkül nehezebb lenne az életünk.
Mortis Rigor
2023. június 01. 22:48
Nem mindegy, hogy valaki kilóméterkő a himaláján vagy kőkemény átlagember a tengerszinten.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!