Ismét forrong Észak-Írország

2013. július 14. 12:34

Folytatódtak a zavargások vasárnapra virradóra az észak-írországi fővárosban, Belfastban, ahol kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg a hagyományos nyári protestáns felvonulások útvonalát biztosító rendfenntartó alakulatokat.

2013. július 14. 12:34

A legnagyobb, nem politikai pártként működő ulsteri protestáns csoport, az Orániai Rend minden nyáron felvonulások százaival emlékezik meg arról, hogy az angol trónra a katolikus II. Jakab elűzése után meghívott protestáns uralkodó, Orániai Vilmos a XVII. században leverte az írországi katolikus lázadást.

Jakab az ír katolikusok körében szított felkeléssel próbálta visszaszerezni hatalmát, ám Orániai Vilmos – innen a rend neve – 1690. július 12-én, a Boyne folyó melletti csatában végképp felszámolta a katolikus ellenállást. A felvonulási szezon csúcspontja rendre az évforduló napja, amikor Belfastban is több ezres demonstrációt tart a protestáns szervezet. E felvonulásokat a katolikus közösség súlyos provokációnak tekinti.

Az elmúlt évek viszonylag békés felvonulásai után az idén ismét újult erővel robbantak ki a zavargások, főleg azért, mert a protestáns rend ragaszkodott ahhoz, hogy a menet útvonala érintse Belfast egyik katolikus negyedét. A tartomány fővárosában már szombatra virradó éjjel is súlyos összecsapások voltak, amelyekben 32 rendőr megsérült.

Az észak-írországi karhatalom megerősítésére 400 rendőrt vezényeltek Belfastba Nagy-Britanniából, de ennek ellenére vasárnap is folytatódtak a zavargások. A rendőröket ismét benzinbombákkal, kövekkel dobálták. Egy rendőr, akit eltalált egy Molotov-koktél, könnyebb égési sérüléseket szenvedett, de nem szorult kórházi ellátásra. A rendőrség több helyen vízágyúkat vetett be és gumilövedékekkel válaszolt a támadásokra.

Az észak-írországi rendezési folyamat fordulópontja a megbékélésről kötött 1998-as nagypénteki egyezmény volt, ám ezután is még csaknem egy évtizedig tartott, mire tényleges áttörést sikerül elérni. Ez 2007-ben történt, amikor a legnagyobb katolikus britellenes milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy a továbbiakban lemond az erőszak alkalmazásáról. Az IRA három évtizedes terrorhadjáratának óvatos becslések szerint is legalább háromezer halálos áldozata volt, köztük hétszáz brit katona.

Jelenleg a brit fennhatóságot pártoló protestáns, illetve az ír sziget egyesítéséért küzdő republikánus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és egykori ádáz ellensége, az IRA politikai szárnyának tekintett katolikus Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlennek tartott koalíciót alkotva.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ultima Ratio
2013. július 15. 16:22
Akik katolikus őslakosokról beszélnek itt azoknak láthatóan fogalma sincs a régió történelméről. Nem olyan egyszerű a helyzet, hogy jöttek ezek a szemét angolok és megszállták Észak Írországot. A protestánsok ugyanis nem angolok, hanem maguk is írek. Skót-írek egészen pontosan, és itt Ulsterben élnek már évszázadok óta. A többség mai napig az Egyesült Királysághoz akar tartozni, ha nem így lenne már megszavazták volna az egyesülést Írországgal, a britek pedig engedték volna, ahogy engedték az elszakadást az összes gyarmatuknak a hatvanas évek óta. Ha ők döntenek. Viszont az erőszakos elszakítást semmilyen körülmények között nem engedik, lásd a Falkland-szigetek esetét.
Ouroboros
2013. július 15. 09:33
Biztos az északír katolikusoknak sincs bajuk azzal, ha valaki protestáns, ha otthon, a négy fal között csinálja :) Az orániaiak maguknak keresték a bajt, csak szegény rendőröket sajnálom. Amúgy meg az egész úgy marhaság, ahogy van, csak az az egy érdekelne, hogy milyen indíttatásból lájkol egy ilyen hírt bárki.
Gregorius
2013. július 15. 09:29
A korlátoltság mintapéldája a menetek utvonalának tervezése. Szinte mindig érintenek a protestánsok, katolitikusok által lakott városrészeket is, aminek nyilvánvaló következménye az összecsapás. 300 év után lehetne már valamivel több eszük.
kjkj945
2013. július 14. 15:58
Mikor nem forrongott????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!