Medvegyev: Komoly reformok kellenek, de nem sietünk velük

2016. április 19. 21:49

Oroszország gazdaságának mélyreható strukturális változásokra van szüksége, de azokat nem fogja sietve, a lakosság terhére megvalósítani, jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök kedden Moszkvában. Vélhetően az idei alsóházi választások is közrejátszanak a reformok időzítésén.

2016. április 19. 21:49

Medvegyev sarkos kijelentésével kapcsolatban elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a törvényhozás alsóházába megtartandó választások évében az orosz vezetés nem kívánja tovább növelni a gazdasági visszaesés által sújtott lakosság terheit. Bár a kormányzó Egységes Oroszország pártja egyértelműen a legnépszerűbb a politikai erők között, de támogatottsága 50 százalék alá esett, messze alulmúlva Vlagyimir Putyin elnökét.

2018-ig nem emelik meg az adókat

Medvegyev az államháztartás hiányának ésszerű szinten tartása mellett a pénzpiaci helyzet stabilizálását és az infláció kordában tartását nevezte meg feladatként. A kormányfő szavai szerint a tavalyi deficit a GDP 2,4 százalékának felelt meg, ez 50 százalékkal alatta maradt a 2009-es válság idején mért szintnek.

Rámutatott, hogy az olajtól nem függő bevételek aránya elérte a 60 százalékot.

A miniszterelnök kijelentette, hogy Oroszországban 2018-ig nem lesz adóemelés, annak ellenére sem, hogy olajár zuhanása erősen sokkolta a gazdaságot. A vállalkozások számára kiszámítható üzleti környezet ígért. Medvegyev hangsúlyozta, hogy a tavaszi ülésszak folyamán nem fogják felülvizsgálni a költségvetést. Kilátásba helyezte, hogy Oroszország vissza fog térni a hároméves tervezési ciklusokhoz.

Medvegyev: Belső forrásokra támaszkodva is megy

Méltatta, hogy az orosz gazdaság gyorsan alkalmazkodni tudott a többi között a piac ingadozása, az olajárak zuhanása és a nyugati szankciók okozta nehézségekhez. Mint mondta, az orosz gazdaság diverzifikálódik, és elkezdődött a jövő évtized gazdasági prototípusának megteremtése. Az orosz kormányfő szerint Oroszországot senki sem kényszerítette térdre, és külföldi hitelek nélkül, a belső forrásaira támaszkodva is képes fejlődni. Ugyanakkor nehezményezte, hogy a nemzetközi hitelforrások és a modern technológia piacának egy része még mindig nem hozzáférhető Oroszország számára.

Elmondása szerint a kormány a fenntartja nagyszabású, életminőség-javító északi, távol-keleti és szibériai beruházásokat, amelyeket a Nemzeti Vagyonalapból fog finanszírozni. Medvegyev szerint a bővülő orosz hadiipar exportja tavaly meghaladta a 14 milliárd dollárt, és az importtól egyre kevésbé függő szektor az év folyamán több mint 26 milliárd dollár értékű megrendelést kapott. Az orosz hadiipari vállalatokhoz beérkezett igénylések 2015-ben összességében elérték az 56 milliárd dolláros szintet.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. április 20. 08:51
Tényleg megjelennek a trollok minden oroszokkal kapcsolatos cikk alatt.
balbako_
2016. április 20. 07:35
Nem lepne meg, ha Putyin erről is érdeklődött volna Orbán Viktornál, hogy mi hogyan csináltuk.
Cezar
2016. április 20. 06:24
.
ciprióta
2016. április 20. 04:36
nos akkor tudjátok meg a valóságot is kedves szaftzabáló putleristák. l. a Medvegyev vezette kormány végképp becsődölt, képtelen reformokra, tagjai alkalmatlanok az egyes gazdasági és szociális szektorok müködtetésére. Ennek oka elsősorban a totális költségvetési csőd,amelyet az elmult tiz év putyini politikája és az olajár idézett elő. 2. Pozicióik gyengülésének első jele,kogy készül az ujabb putyini un. rokirovka,vagyis a formális személycsere. Ezuttal azonban a korábbitól eltérő módon. A szeptemberben megválasztandó orosz parlament első törvényei között lesz az alkotmány módositása, a kizárólagos elnök irányitás valamilyen formájának legalizálásával. Ez azt jelenti,hogy akár ideiglenesen??... felszámolják a miniszterelnöki jogkört, putyin átveszi a végrehajtó apparátus irányitását, annak konkrét müködtetésével pedig régi barátját Kudrin, volt pénzügyminisztert bizza meg, aki látszólag a liberális, nyugatorientált gazdaságpolitika hirdetője. Az orosz führer igy próbálja magát és rendszerét ujra elfogadtatni a civilizált világgal. 3.Putyin kierőszakolta,hogy ezentul hároméves tervezési kormányzati ciklus legyen,vagyis ne kelljen évente elszámolnia a költségvetés kiadási rovataival sem. Vagyis a tolvajlás és hibás politika következményeit tartósan lehet leplezni és kész helyzetbe hozni a biomasszát. Ha ez csak részben sikerült be lehet vetni ellenük majd a putleri magánhadsereg kétszázezer fős, most létrehozott gárdáját. Nos igy dolgozik a korszerü emberirtó diktátor, kedvencetek faszfejek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!