Nem enyhít az orosz szankciókon a Fehér Ház

2017. február 03. 08:55

A Fehér Ház cáfolta csütörtökön, hogy az amerikai kormányzat enyhítene az Oroszország elleni szankciókon, nem sokkal azután, hogy a pénzügyminisztérium hozzájárult, hogy egyes amerikai cégek korlátozott tranzakciókat bonyolíthassanak le az orosz belbiztonsági szolgálattal, az FSZB-vel. Trump szóvivője szerint ez csak a rutinmunka része.

2017. február 03. 08:55

A Fehér Ház cáfolta, hogy enyhítenének azokon a szankciókon, amelyeket még Barack Obama volt elnök foganatosított Moszkva ellen, arra hivatkozva, hogy Oroszország beavatkozott az amerikai választási folyamatba. A hírt először Donald Trump elnök cáfolta. „Én semmit sem enyhítettem” – mondta az elnök a Fehér Házban újságíróknak. Majd szóvivője, Sean Spicer szögezte le: „Nem könnyítünk a szankciókon.

Spicer, a szokásos napi sajtóértekezleten válaszolt arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, vajon a pénzügyminisztérium csütörtöki döntése könnyítésként értelmezhető-e. A tárca ugyanis a kora délutáni órákban bejelentette: engedélyezi, hogy egyes amerikai vállalatok korlátozott tranzakciókat bonyolíthassanak le az orosz szövetségi biztonsági szolgálattal, az FSZB-vel. „Ez a rutinmunka része” – fogalmazott Spicer, s hozzátette, hogy szankciók meghozatala után a pénzügyminisztérium rendszeresen felülvizsgálja a különböző iparágakat, termékeket vagy szolgáltatásokat érintő intézkedéseket.

Az Obama-kormány által elrendelt Oroszország-ellenes büntetőintézkedések az orosz belbiztonsági szolgálatot is sújtották. Az FSZB azonban amerikai technológiát is használ, és a pénzügyminisztérium most egyes kibertechnológiai termékek exportját engedélyezte. Miután a döntést széles körben úgy értelmezték, hogy megkezdődött a szankciók enyhítésének folyamata, a pénzügyminisztérium közleményben szögezte le: a korlátozott tranzakciók lehetővé tétele nem a szankciók enyhítésének jele.

Barack Obama szankciói érintették Oroszország két legfontosabb biztonsági szolgálatát, az akkori amerikai kormányzat ugyanis ezeket vélelmezte a Demokrata Párt országos bizottsága és demokrata párti politikusok számítógépes rendszerei elleni támadások hátterében. Az Egyesült Államok és az Európai Unió 2014-ben Ukrajna miatt foganatosított szankciókat Oroszország ellen. (MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2017. február 06. 12:17
nyihaha, mért kéne enyhíteni? Változott valami? Ja, nem. Sok hazaáruló KGB bérenc befoghatja a pofáját! 1848-1945-1956. Az utóbbinak alig 60 éve, de már lassan megint behívnák a ruszkikat. Hányinger.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. február 05. 21:02
Mifasz? orbán azonnal telefonáljon oda!
mo ching
2017. február 03. 14:57
2010-ben egy IMF ülésen Kína, Brazília és más fejlődő országok benyújtottak egy javaslatot, hogy duplázzák meg az IMF pénzalapját, cserébe azon gyorsan fejlődő országok kaphassanak több szavazati jogot, amik az 1944-es alapításkor még nem voltak gazdaságilag számottevőek. A javaslatot a tagok 77%-ban támogatták. Jelenleg az USA a szavazatok 16,53%-át birtokolja, Japán 6,16, UK 4,04, Franciaország 4,04, Németország 5,32%. Kína 6,09, Oroszország 2,59, Brazília 2,22, India 2,64, Dél-Afrika 0,64%. https://www.imf.org/external/np/sec/memdir/members.aspx
mo ching
2017. február 03. 14:57
2010-ben egy IMF ülésen Kína, Brazília és más fejlődő országok benyújtottak egy javaslatot, hogy duplázzák meg az IMF pénzalapját, cserébe azon gyorsan fejlődő országok kaphassanak több szavazati jogot, amik az 1944-es alapításkor még nem voltak gazdaságilag számottevőek. A javaslatot a tagok 77%-ban támogatták. Jelenleg az USA a szavazatok 16,53%-át birtokolja, Japán 6,16, UK 4,04, Franciaország 4,04, Németország 5,32%. Kína 6,09, Oroszország 2,59, Brazília 2,22, India 2,64, Dél-Afrika 0,64%. https://www.imf.org/external/np/sec/memdir/members.aspx
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!