Kibővítette az USA az Oroszország elleni szankciókat

2017. június 21. 08:17

Újabb 19 személy és 19 vállalat került fel a szankciókkal sújtottak listájára kedden, mert a feltételezések szerint támogatták az ukrajnai szakadárokat. Az érintettek között két orosz kormánytisztviselő is van.

2017. június 21. 08:17

Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden. A döntést bejelentő pénzügyminisztérium közleményében további 19 személyt és 19 vállalatot jelölt meg, akiket, illetve amelyeket felvett a korábban már szankcióval sújtottak listájára. A minisztérium az intézkedés okaként azt jelölte meg, hogy valamilyen módon valamennyien részt vesznek az orosz-ukrán konfliktusban, amely miatt az Egyesült Államok korábban szankciókat vezetett be Oroszország ellen. A szankciókkal most sújtottak között két orosz kormánytisztviselő, valamint a Krím félszigeten tevékenykedő egy tucat ember és cég is szerepel.

„Mai döntésünk célja, hogy elejét vegyük az Egyesült Államok szankcióit megkerülni szándékozó törekvéseknek” – fogalmazott a pénzügyminisztérium közleménye, amely hangsúlyozza azt is, hogy az amerikai intézkedés illeszkedik az Egyesült Államok külföldi partnereinek intézkedéseihez.  A tárca állásfoglalása szerint a szankciókkal sújtottak körének kibővítése szintén azt jelzi, hogy „Washington elkötelezett az ukrajnai válság diplomáciai megoldása és a Krím félsziget Ukrajnához történő visszatérésének megkönnyítése mellett”. „A jelenlegi amerikai kormányzat elkötelezett az ukrán szuverenitást garantáló diplomáciai folyamat mellett, és addig nem lehet szó a szankciók enyhítéséről, amíg Oroszország nem hajtja végre maradéktalanul a minszki megállapodásban foglalt kötelezettségeit” – fogalmaz Steven Mnuchin pénzügyminiszter a közleményben.

A szankcióval sújtottak egyesült államokbeli vagyonát befagyasztják, amerikai állampolgárok és cégek nem üzletelhetnek velük.    

Az Egyesült Államok 2014 márciusában, a Krím félsziget orosz bekebelezése után hozott szankciókat, amelyek akkor a Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetében lévő tisztségviselőket, üzletembereket és orosz állami vállalatokat érintettek. Az akkori amerikai elnök, Barack Obama rendelete azzal indokolta a lépést, hogy Moszkva ukrajnai szerepvállalása „szokatlan és rendkívüli veszélyt” jelent az amerikai nemzetbiztonságra. 2016 márciusában Obama egy évvel meghosszabbította a szankciók érvényességét. Az amerikai szenátus a múlt héten elsöprő többséggel megszavazta, hogy Donald Trump jelenlegi elnöknek a szankciók bármilyen könnyítését előzetesen jóvá kell hagyatnia a törvényhozással.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2017. június 21. 10:31
Lassan fordul a "repülőgép hordozó".... Kuba esetében több mint fél évszázad kellett. Oroszország esetében ez rövidebb lesz! Kína további erősödésével majd jó barát(?) lesz Putyin.
dream killer
2017. június 21. 08:52
Ááááááááá, ez még a régi adminisztráció. DDDDDDDD
luga
2017. június 21. 08:42
Nagy az érdekérvényesítő képessége azoknak, akik meg akarják szerezni Ukrajna értékeit. A baj csak az, hogy a szankciókat a hülye EU is elrendelte, persze kivételekkel, kizárólag a saját érdekeik szerint.
Mindjárt
2017. június 21. 08:25
Nem látok megoldást. Trump elnöknek van elég baja és nem szívesen akar problémákat az oroszokkal de megkötik a kezét ezek a nyomozások és alaptalan vádak, hogy összejátszott az oroszokkal. Nem igazán érdekli se a Krim félsziget se kelet.Ukrajna de mégis belemártják abba amit még Hussein Obama kezdett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!