Német szövetségi kapitány: Nem érdemeltük meg a továbbjutást

2018. június 27. 20:30

Vállalta a felelősséget a német válogatott kieséséért Joachim Löw, ugyanakkor úgy véli, lemondásáról még korai lenne beszélni.

2018. június 27. 20:30

A német labdarúgó-válogatott történelmi világbajnoki búcsúját követően vállalta a felelősséget Joachim Löw szövetségi kapitány.

„A kiesés az én felelősségem, rendkívül csalódott vagyok. Nem érdemeltük meg, hogy bejussunk a nyolcaddöntőbe, így természetesen a címvédést sem. A játékunkból hiányzott az a dinamika, amivel gólhelyzeteket lehet kialakítani, megérdemeltük a kiesést” – nyilatkozta az oroszországi tornán a dél-koreaiaktól elszenvedett 2-0-s szerdai vereséget, s az azzal járó kiesést követőn az 58 éves szakember, aki éppen a világbajnokság előtt hosszabbította meg 2022-ig a szerződését.

„Korai lenne még arról beszélni, hogy maradok-e a posztomon. Most hihetetlenül csalódott vagyok, a játékosok teljes csöndben ülnek az öltözőben. Nem is gondoltunk ilyesmire a mérkőzés előtt, hiszen hasonló helyzetben voltunk a svédek elleni összecsapást megelőzően is” – jegyezte meg Löw, aki a kiesés ellenére nem látja sötétnek a jövőt. „Sok tehetséges fiatal játékosunk van, s most itt van előttünk a lehetőség arra, hogy továbblépjünk. Más nemzetekkel is történt már hasonló, csak le kell vonnunk a megfelelő konklúziót.”

A németek a nyitókörben 1-0-ra kikaptak Mexikótól, majd Svédországot csak Toni Kroos 95. percben szerzett szabadrúgásgóljával győzték le, a mostani a vereséggel pedig a csoport negyedik helyén végeztek. Ezzel történetük során először véreztek el már a csoportkörben a világbajnokságon.

(Kép és szöveg: MTI)

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kala pál
2018. június 28. 04:58
Mi lett volna az eredmény a volt sztálingrádi stadionban? Ne menjetek Oroszországba, az nem szerencsés nektek!
izo1210
2018. június 27. 22:27
Hiányolom a kapitány nyilatkozatából, hogy azért látott bíztató jeleket, és a csapat egyébként szerethető.
illiberator
2018. június 27. 22:27
Németeknek, mármint az országnak, nagyon kellett ez a megalàzó vereség. Talán a Mutti bukását is megyorsítja, mint ahogy Rákosiét is az 54-es vereségünk a vb döntőn.
Sulammit
2018. június 27. 21:54
Ne búslakodj, Löw viszont győztek a brazilok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!