Harmadjára is döntetlen a sakkvilágbajnoki döntő

2018. november 12. 21:57

Már a harmadszorra játszottak döntetlent a londoni sakkvilágbajnoki döntőben.

2018. november 12. 21:57

Ahogy az első kettő, úgy hétfőn a harmadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású, londoni sakkvilágbajnoki döntőben.

Ezúttal Fabiano Caruana vezette a világos bábukat, és ugyanazt a megnyitást alkalmazták a felek, mint az első felvonásban, amelytől először az amerikai játékos tért el a hatodik lépésben. A változtatás ellenére most sem tudott előnyt szerezni a harmadik címvédéséért küzdő Magnus Carlsennel szemben. Sőt valamelyest a norvég nagymester állása volt kedvezőbb sötéttel, azonban komoly nyerési esélye neki sem volt, így a 49. lépést követően döntetlenben állapodtak meg a felek.

Kedden a negyedik partiban Carlsen lesz világossal. Amennyiben 12 játszma után döntetlen az állás, rapid partikra kerül sor. Caruana sikere esetén 46 év után lenne ismét amerikai győztes.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2018. november 13. 11:27
Nem harmadjára, nem is harmadszorra, hanem harmadszor játszottak döntetlent.
péterx
2018. november 13. 09:30
Robert Fischer óta nemigen van sok győzelem a döntőben, inkább a számos döntetlen utáni egyetlen győzelem a cél...
Shlomo Morel, egy igaz ember
2018. november 13. 08:53
Ez a Carlsen gyerek nagyon tudhat, már nagyon fiatalon a legjobbak között volt.
Akitlosz
2018. november 12. 22:36
Micsoda izgalmak! Ki fizet ezért egymillió dollárt? A reklámbevételekből nem nagyon jön be. Közvetítik ezt a világbajnoki döntőt egyáltalán valahol?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!