Késes rablók támadtak az Arsenal két labdarúgójára

2019. július 26. 10:24

Letartóztatás, előállítás nem történt az ügyben, melyben megkezdődött a vizsgálat.

2019. július 26. 10:24

Mesut Özilt és Sead Kolasinacot, az Arsenal két labdarúgóját késes rablók támadták meg Londonban, az esetnél egyik játékos sem sérült meg. A londoni rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy csütörtökön 17 óra után rablási kísérlethez riasztották őket. A rendőrségi szóvivő elmondta: motoros rablók késsel fenyegetőztek és akartak kirabolni egy sofőrt, kísérletük azonban sikertelenül végződött. Az eset után a sofőr és társa egy étterembe ment, ahol vallomást tett a helyszínre érkező rendőröknek. Letartóztatás, előállítás nem történt az ügyben, melyben megkezdődött a vizsgálat.

A brit lapok az étterem biztonsági kamerájának felvétele alapján – ami kikerült a világhálóra – arról számoltak be, hogy a két sértett az Arsenal két német játékosa, a 30 éves, török származású Özil, valamint a 26 éves, bosnyák származású és bosnyák válogatott Kolasinac volt. A fekete Mercedest Özil vezette, míg a felvételeken az látszik, ahogy Kolasinac az autó mellett elkergeti az egyik, fején bukósisakot viselő, késsel hadonászó támadót. A lapok arról számoltak be, hogy az autó egy török étteremnél állt, amelynek alkalmazottai a játékosok segítségére siettek.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. július 28. 06:20
Az Özil, és a Kolasinac név már a gepida regékben is fellelhető.
Akitlosz
2019. július 28. 00:19
Kellett Angliának odaimportálnia a fél világot. Ebben a történetben valószínűleg senki, még a rendőrök sem angolok.
Ikloorvat
2019. július 26. 12:23
Rablók, a faszt.... Ezt a köcsög Özilt gyűlölik mindenhol. Ekkora árulót még nem baszott Európa, csoda, hogy Németországba például még vissza meg menni!
péterx
2019. július 26. 10:40
A nem őt támadókkal való szembeszállás igazi férfias cselekedet volt! Szép civil kurázsi: a nem-közbeavatkozás sokkal könnyebb lett volna neki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!