Ukrán, orosz és kínai tengerészeket raboltak el kalózok Kamerun partjainál

2019. augusztus 16. 20:57

Egy német hajózási társaság teherhajójáról a tizenkét fős legénység nyolc tagját vitték el.

2019. augusztus 16. 20:57

Több ukrán, orosz és kínai állampolgárságú tengerészt raboltak el ismeretlenek péntekre virradóra egy német hajózási társaság teherhajójáról Kamerun partjainál – közölték kameruni katonai források és a hamburgi székhelyű MC-Schiffahrt vállalat.

Az MC-Schiffahrt szerint a tizenkét fős legénység nyolc tagját vitték magukkal a kalózok. Az orosz külügyminisztérium közlése szerint három orosz állampolgár is az elhurcoltak között van. Egyelőre nem világos, hogy vannak-e németek a legénység fogságba esett tagjai között.

Az AFP francia hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó katonai forrás a német hajózási társaság közlésével szemben korábban azt állította, hogy nyolc ukrán állampolgárról és legalább kilenc kínairól van szó, az elkövetők pedig valószínűleg nigériai kalózok.A tengeri rablók péntekre virradóra jutottak fel a Duala kikötőjében horgonyzó MarMalaita fedélzetére. A szomáliai kalózok főbb csoportjainak felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja a Guineai-öböl térségére helyeződött át Afrikában. A kalózok rendszerint váltságdíjat követelnek az elraboltakért, akiknek általában megkímélik az életét, máskor a gazdag zsákmány reményében a hajók rakományára fáj a foguk.

A kalózkodás akadályozza a nemzetközi hajózást, és évente dollármilliárdokba kerül a világgazdaságnak.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2019. augusztus 17. 13:53
Klímaharcosok.
3M..
2019. augusztus 16. 22:20
Oroszország, a tervek szerint 2029-re elkészíti a világ legnagyobb hipertankerét. Hossza, 1.313 kilométer hosszú. A vízkiszorítása 1.13 tized millió köbméter. Merülési mélysége, minimum 57 méter. "Rakottan" a tervek szerint, 100 méter fölött. A kiszolgáló hajózat, legalább hat, Berge Stahl méretű szupertanker teljes rakománya, amit csak a nyílt óceánon lehet megtöletni. Maximum 3-4 számításba vehető útvonal lehetséges a gigatanker számára. Minimum 14-szer akkora lesz, mint a legkorszerűbb, hadrendbe, állított amerikai anyahajó. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Bitrex®
2019. augusztus 16. 22:02
Egy német hajón miért nem német matrózok szolgálnak?
3M..
2019. augusztus 16. 21:27
Ez csupán egy jelzés, a nyugati hajósok részére. Az elfogott tengerészek, a lehető legjobb elbánásban fognak részesülni fogolyként. Ezzel a kameruni kalózok is tisztában vannak. Amennyiben esetlegesen "félreértés" történne, Kamerun az Admiral Kuznyecov, országokat elsöprő teljes erejével találná magát szemben. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!