Amerikai demokrata párti törvényhozók szankciókat sürgetnek Oroszország ellen

2020. június 30. 18:16

A demokrata politikusok álláspontja szerint Oroszország „negatív módon” vesz részt az afganisztáni konfliktusban.

2020. június 30. 18:16

Amerikai demokrata párti törvényhozók kedden újságíróknak nyilatkozva szankciókat sürgettek Oroszország ellen az Afganisztánban meggyilkolt amerikaiak után fizetett állítólagos pénzjutalmak miatt. Steny Hoyer, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője azt hangoztatta, hogy a demokrata politikusok álláspontja szerint Oroszország „negatív módon” vesz részt az afganisztáni konfliktusban. Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke pedig leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak fontolóra kellene vennie, milyen szankciókkal rettenthetné el Moszkvát a „kártékony” lépésektől.

Demokrata párti és republikánus törvényhozók egy szűk csoportját hétfő délután a Fehér Házban tájékoztatták az oroszok által Afganisztánban fizetett állítólagos pénzjutalmakról. A The New York Times című amerikai napilap a hét végén arról írt, hogy orosz ügynökök állítólag bizalmasan pénzt ajánlottak „az afgán tálibokhoz közeli” lázadóknak azért, hogy amerikai katonákat, vagy az Afganisztánban szolgálatot teljesítő nemzetközi koalíció katonáit megöljék. A lap állítása szerint több amerikai katona halála ennek tudható be.

A Times megjegyezte: minderről tájékoztatták Donald Trump amerikai elnököt, és állítólag a Nemzetbiztonsági Tanács március végén meg is vitatta az ügyet, de nem született válaszreakció. Trump és az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) igazgatója, John Ratcliffe tagadta a lap állításait, miként Oroszország és a tálibok is. Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó egy keddre virradóra kiadott közleményében bejelentette, hogy az amerikai kormányzat „felkészült a megfelelő lépések megtételére abban az esetben, ha a helyzet ezt szükségessé tenné”. Ratcliffe is közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a médiajelentésekben foglaltakat még vizsgálják, ezért „a felhatalmazás nélkül nyilvánosságra hozott információk veszélybe sodorják képességünket, hogy valaha is feltárjuk a történteket”.  

Steny Hoyer kedden újságíróknak azt mondta, hogy a demokraták azt szeretnék, ha nemcsak egy szűk törvényhozói csoport, hanem az egész kongresszus tájékoztatást kapna a történtekről, közvetlenül a hírszerzés szakembereitől. A demokrata párti frakcióvezető megjegyezte: a hétfői fehér házi tájékoztatóból azt szűrte le, hogy a The New York Times cikke nem kacsa volt.         Adam Smith, a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának vezetője hozzáfűzte: a demokrata párti politikusoknak az volt a benyomásuk, hogy Donald Trumpot tájékoztatták az ügyről. Adam Schiff szerint ugyan a hírszerzési jelentések ellentmondásosak, de a napvilágra került információk szerinte mindenképpen „zavarba ejtőek”.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
George Soros 2.0
2020. június 30. 19:24
Bident netán zavarja valami?
Magyarok Pásztora
2020. június 30. 18:45
Na persze...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!