Mussolini dédunokája a Lazióhoz igazolt

2021. február 02. 22:11

Igaz, csak az U19-esek közé, de ez már elég volt a Guardian-nek egy jó kis fasisztázáshoz.

2021. február 02. 22:11
null

Benito Mussolini, az Olaszországot a második világháborúba vezető fasiszta politikus dédunokája hivatalosan is csatlakozott az SS Lazio U19-es csapatához – írja a Guardian.

Romano Floriani Mussolini, a korábbi EP-képviselő Alessandra Mussolini fia jobbhátvédként játszik, és már kétszer behívták a Lazio utánpótláscsapatába.

„Nincs mit mondanom” – nyilatkozta a fiú anyja, aki leszögezte: Romano nem akar semmiféle beavatkozást a magánéletébe, döntéseibe.

A brit lap szerint vitatható az, hogy a 18 éves focistára – aki a tavalyi iskolai évét a St. George brit iskolában végezte Rómában – a Lazio csapott le ún. draftolás – azaz játékoskiválasztás – útján, amely csapatot sztereotipikusan úgy kezelnek, mint a radikális, szélsőséges jobboldalhoz tartozó klubot.

Az S.S. Lazio számára a Mussolini név súlyos terhet jelent” – írja az Il Fatto Quotidiano országos napilap. „A római Olimpiai Stadion északi szakaszának (a curva nord néven ismert terület, az ultrák által hagyományosan elfoglalt szeglet) a maga fasiszta tisztelgéseivel és rasszista rigmusaival nem fog problémát jelenteni, hogy kifejezze fasiszta karakterét. Csak idő kérdése, hogy valaki elkezdje magasztalni a Ducét.

A Guardian ezután sorra veszi a Lazio-szurkolók „bűnlajstromát”, aki szeretné, itt elolvashatja.

Mi lesz most, amikor a Duce örököse viseli a „biancocelesti” mezét? – teszik fel a nagy kérdést a cikk végén.

Alázatos fiú, aki soha nem panaszkodott, még akkor sem, amikor két évig nem került a kezdőcsapatba” – mondta a Repubblicának Mauro Bianchessi, a Lazio ifjúsági csapatának menedzsere. „Kedvelem őt. Még nem tapasztalt játékos, de ígéretesnek tűnik. A megterhelő vezetéknév? Soha nem beszéltem a szüleivel, és csak az számít, hogy egy játékos megérdemli-e a játékot. Semmi más” – értékeli a helyzetet Bianchessi.

A Lazio-szurkolókról itt egy átlagos videó, ahogy éppen az Avanti, ragazzi di Budát éneklik.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2021. február 03. 23:19
A római Olimpiai Stadion előtt évtizedek óta áll egy hatalmas oszlop, rajta Mussolini neve. Mostantól a pályán is lesz egy.
Highlander07
2021. február 03. 20:19
Én Alessandra Mussolinit bírtam :) vele mi van?
Fila2020
2021. február 03. 16:56
Az ilyen hülye cikkek is jelzik, hogy Olaszország is frontállammá vált, mint Magyarország és Lengyelország. Remélem, a kör bővülni fog!
Robur
2021. február 03. 14:39
Hogy szopkodja itt mindenki a fasiszta disznókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!