Európai újságírókat öltek meg Afrikában

2021. április 27. 19:33

Az áldozatok egyike ír, ketten pedig spanyolok voltak.

2021. április 27. 19:33
null

Életét vesztette két spanyol és egy ír állampolgár a nyugat-afrikai Burkina Fasóban. Fegyveresek ejtették őket túszul azt követően, hogy rajtaütöttek az orvvadászok ellen járőröző Burkina Fasó-i katonákon, akiket az európai állampolgárok kísértek – jelentették kedden hírügynökségek helyi biztonsági forrásokra hivatkozva.

Dzsihadisták is lehettek

Az incidens a Burkina Faso délkeleti részén fekvő Pama térségében történt. Az EFE-nek egy neve elhallgatását kérő katonai forrás elmondta, hogy a támadók túszul ejtették a két spanyol és az ír újságírót, valamint katonai felszerelést is sikerült zsákmányolniuk. Bár az elkövetők kiléte nem ismert, hírügynökségek megjegyzik, hogy

A Száhel-övezetben rendszeresen hajtanak végre támadásokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz és Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportosulások.

Járőrözés közben ütöttek rajttuk

A brit Reuters hírügynökségnek az esetről közvetlen tudomással rendelkező két, spanyol forrás megerősítette, hogy a spanyol állampolgárok életüket vesztették. Az EFE spanyol hírügynökség szerint a két spanyol és az ír állampolgár újságíró volt, aki a biztonsági erőkkel tartott járőrözés közben.

A helyi sajtó biztonsági forrásokra hivatkozó beszámolói szerint a támadás során további három ember megsebesült, a biztonsági erők egyik tagja pedig eltűnt.

(MTI)

Címlapképen: Burkinai járőrök. Fotó: Sia KAMBOU / AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nori70
2021. április 28. 14:23
Lehet, hogy dzsihadistak voltak, de egyszerűen orvvadaszok is lehettek.
bagira
2021. április 28. 08:42
Közben Európa a gyilkosokat befogadja hogy a nép irtást folytassa a betolakodók megszállók.
Ben Jeremiah
2021. április 28. 07:08
Szerintem azért kellett meghalniuk, mert nem akartak letérdepelni. A béelem nem viccel.
MZperXXL
2021. április 27. 21:59
Jogállamiság-sértési eljárás fog indulni Burkina Faso ellen, vagy ez az újságíró-gyilkolászás meg nőrablás belefér, csak az LMBTQ agyrémek elleni fellépés nem tolerált?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!