Gyilkos vírus ütötte fel a fejét Nyugat-Afrikában

2021. augusztus 09. 22:15

Megjelent az életveszélyes marburgvírus Nyugat-Afrikában – közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

2021. augusztus 09. 22:15
null

Alig két hónappal a legutóbbi ebolajárvány végét követően mutatták ki az erősen fertőző marburgvírust Guineában, a déli Guéckedou prefektúrában egy időközben elhunyt beteg szervezetében. Az első vizsgálatokat a Pasteur egészségügyi intézet végezte el Szenegál fővárosában, Dakarban. A pácienssel kapcsolatba került személyek után keresést indítottak. A marburgvírus megfékezését ugyanakkor nagyban hátráltatja, hogy az ország párhuzamosan küzd a koronavírus-járvánnyal is.    

– jelentette ki Matshidiso Moeti, a WHO Afrikáért felelős igazgatója.   

A marburgvírus sokban hasonlít az ebolára, és legvalószínűbb terjesztői szintén a denevérek lehetnek.

A kór testnedvekkel terjed. A betegség magas lázzal, izomfájdalmakkal, vérhányással és belső vérzésekkel jár. A WHO szerint egyelőre nincsen engedélyeztetett antivirális gyógyszer, vagy oltás a marburgvírus ellen. 1967 óta a marburgvírus tizenkét nagyobb kitörését jegyezték fel Afrika déli, illetve keleti részein, de a mostani az első eset, hogy a kontinens nyugati részén is megjelent a kór. A WHO szerint a halálozási arány az eddigi járványok során 24 és 88 százalék között ingadozott, a vírustörzs és a járványügyi intézkedések függvényében.

(MTI)

Fotó: STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Grünfeld Ráhel
2021. augusztus 10. 13:21
A Földnek jót tenne, ha az emberiségre jönne egy komolyabb, olyan kétharmados arányú tizedelés, a legtöbbet fogyasztó és szemetelő, jobbára nyugati országokban.
ElBundi
2021. augusztus 10. 09:07
Felütötte a fejét a vírus! Mintha az ilyesfajta "járványoknak" nem lettek volna már elöfutárai. Hihetetlen! Van ember, aki ezt elhiszi? Látom van, még diskutálnak is róla... Szerencsétlen ez az ország.
Pitypangocska
2021. augusztus 10. 07:53
Mondjuk jönne egy ilyen vírus. És itt balliberális kormány várná. Képzeljük el a járványkezelésüket! Emberek, nagyon gondoljátok meg, hová teszitek az X-et '22-ben!
Ben Jeremiah
2021. augusztus 10. 07:49
Most megmutathatják a fekák, hogy mit tudnak. Ne a fehérek gyógyszereire, orvosaira várjanak, húzzák elő a feka csodadoktorokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!