Louis van Gaal lett a holland kapitány

2021. augusztus 04. 11:39

A legendás edző harmadszor vezeti az orenjét.

2021. augusztus 04. 11:39
null

Ismét Louis van Gaal veszi át a holland labdarúgó-válogatott irányítását. A 70. születésnapját vasárnap ünneplő szakemberrel a jövő november-decemberi, katari világbajnokság végéig szóló szerződést kötöttek.

a nemzeti csapat irányítása pedig amellett, hogy kulcsfontosságú az előrelépésben, hatalmas megtiszteltetés is” – hangsúlyozta kinevezése kapcsán a tréner.    

Van Gaal – aki 2016-ban visszavonult az edzősködéstől – harmadik alkalommal vezeti majd az oranjét, amellyel a 2014-es világbajnokságon bronzérmet nyert. A szakember 2000 és 2002 között 15, majd 2012 és 2014 között 29 találkozón irányította a nemzeti csapatot. Van Gaal először szeptemberben ül majd újra a kispadon, amikor a hollandok vb-selejtezőn sorrendben a norvégokkal, a montenegróiakkal és a törökökkel találkoznak. Elődje, Frank de Boer a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság után lemondott, miután a hollandok a nyolcaddöntőben kikaptak a csehektől a Puskás Arénában.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2021. augusztus 05. 04:16
Sok sikertelenséget kívánok neki.
filopatl
2021. augusztus 04. 17:59
szidta a fradistákat, azóta csak bukik, remélem most is
yanoo
2021. augusztus 04. 16:05
Arrogáns, pökhendi ember, az Ajax-szal sikeres volt a kilencvenes évek közepén ( tényleg jó focit csináltak), azóta azért nem sok sikere volt . ( Bár én a Manchester United taccsra vágását annak könyvelem el.) Nem hiszem, hogy sikeres lesz a holland válogatottal.Mintha már bukott volna meg velük. De nem baj, ha a hollandok sikertelenek, akkor szereznek egy kellemes estét vagy délutánt nekem.Van Gaal a foci Ruttéja.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. augusztus 04. 12:48
Izgzulok. Ja, nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!