Biden bocsánatot kért a párizsi klímavédelmi egyezményből való kilépés miatt

2021. november 01. 20:40

Trump kiléptette az Egyesült Államokat, Biden bocsánatot kért.

2021. november 01. 20:40
null

Joe Biden amerikai elnök hétfőn bocsánatot kért az ENSZ glasgow-i klímakonferenciáján, amiért elődje, Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezményből.

Nem kellene, de mégis bocsánatot kérek azért, hogy az Egyesült Államok a korábbi kormányzat idején kilépett a párizsi egyezményből, és ezért némileg lemaradtunk”

– hangsúlyozta Biden. Kiemelte, hogy Washington ki fogja venni részét a klímaváltozás elleni küzdelemből. Egyben emlékeztetett arra, hogy első hivatali napján, január 20-án bejelentette, hogy országa ismét csatlakozni kíván a párizsi megállapodáshoz. Biden beszélt arról is, hogy döntő jelentősége lesz annak, milyen lépéseket tesznek még ebben az évtizedben a klímaváltozás feltartóztatása érdekében, hogy ezzel elkerüljék a jövendő nemzedékek szenvedését.

Egyikünk sem lesz képes megúszni a legrosszabbat, ha nem tudjuk megragadni ezt az alkalmat”

– tette hozzá az amerikai elnök. Biden szerint az Egyesült Államokat és más fejlett országokat nagy felelősség terheli amiatt, hogy a felmelegedő klíma nagy árat fizettet a szegényebb államokkal, amelyek a világ károsanyag-kibocsátásának elenyésző hányadát okozzák.

Ursula von der Leyen is felszólalt

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt a Glasgow-ban rendezett, 26. klímakonferencián (COP26), hogy az országoknak végre létre kell hozniuk a szén-dioxid-kvóták globális piacát, megemelve a melegházhatású gáz árát, így csökkentve a károsanyag-kibocsátást.

Ez a lehetőségünk, hogy történelmet írjunk. De még ennél is többről van szó: az a kötelességünk, hogy cselekedjünk”

– tette hozzá.

Emmanuel Macron is...

Emmanuel Macron francia elnök a különösen sok károsanyagot kibocsátó országokat sarkallta több erőfeszítésre. Mint mondta, vissza kell találniuk ahhoz a célkitűzéshez, hogy

a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.

Hangsúlyozta, hogy ebben mindenekelőtt a nemzeti stratégiák fognak jelentős szerepet játszani. Hozzátette, hogy jelenleg 2,7 Celsius-fokos felmelegedés felé haladnak a dolgok.

Sőt, sajátosan de még a kínai elnök is...

Hszi Csin-ping kínai elnök nem utazott el személyesen a csúcstalálkozóra, és a tervekkel ellentétben eddig nem csatlakozott videokonferencia révén a tanácskozásba. A Hszinhua állami hírügynökségben közzétett nyilatkozata nem tartalmazott kézzelfogható új ígéreteket a klímavédelemben, ugyanakkor felszólította az országokat, hogy tartsák be korábbi kötelezettségvállalásaikat, tűzzenek ki megvalósítható célokat és tegyenek meg minden tőlük telhetőt a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A fejlett országoknak nemcsak saját maguknak kell többet tenniük, de nagyobb segítséget is kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak”

– tette hozzá Hszi, akinek országa a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátója.

A brazil elnök viszont kihagyta a klímacsúcsot

Több hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Brazília kulcsfontosságú szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, Jair Bolsonaro brazil elnök a többi vezetőtől eltérően nem utazott a G20-országcsoport római csúcstalálkozójáról egyenesen a skóciai Glasgow-ba. Bolsonaro ellátogatott hétfőn a Padova melletti, négyezer lakosú Anguillara Veneta faluba, ahonnan a családja elszármazott, hogy a település tiszteletbeli polgárává válasszák. A városháza előtt mintegy kétszázan tüntettek ez ellen.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. november 02. 10:42
és mit fognak tenni annak érdekében? mert bidé trotli mindent megigér?
zakar zoltán béla
2021. november 02. 09:30
alvászavar
MZperX
2021. november 02. 09:08
Az álomkóros vén idiótát mozgólépcsőn kell felvini majd fel az Air Force One-ra, mert megint 3x el fog taknyolni.
olajfa1
2021. november 02. 08:52
Trump jól tette hogy a gittegyletből kiléptette az országát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!