Kolerajárvány tört ki Kamerunban

2022. február 09. 21:11

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi becslése szerint évente 1,3-4 millió ember betegszik meg, és 21-143 ezer hal meg kolerában világszerte.

2022. február 09. 21:11
null

Harminckét ember halt meg az újjáéledő kolerajárványban október vége és január eleje között Kamerunban – közölte szerdán Manaouda Malachie egészségügyi miniszter.

Ez az akut hasmenéses betegség, amely kezelés híján néhány óra alatt halált okozhat, időközönként felüti a fejét a több mint 25 millió lakosú közép-afrikai országban.

Január 1-jén a járványnak 1102 regisztrált fertőzöttje volt, és 32 halálos áldozatot tartottak nyilván – áll a miniszter közleményében. A tárcavezető szerint a járvány újjáéledésének első eseteit október 27-én és 30-án észlelték a délnyugati és a középső régióban. A betegség azóta három további régióra terjedt át.

Az előző járványban 66-an haltak meg Kamerunban 2020 januárja és augusztusa között.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi becslése szerint évente 1,3-4 millió ember betegszik meg, és 21-143 ezer hal meg kolerában világszerte.

A WHO szerint a biztonságos, szájon át adandó, kolera elleni vakcinának együtt kellene járnia a vízellátás és a higiénés feltételek javításával annak érdekében, hogy mérsékeljék a járvány belobbanását, és támogassák a betegség megelőzését a magas kockázatú térségekben.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/LUSA/Tiago Petinga

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zrx8
2022. február 10. 12:20
Nincs víz, szappan és tájékozottság a kézmosáshoz. Okosteló az van.
Falfirka
2022. február 10. 07:52
remélem a nyugat már megküldte a meghívót a migriknek.
vastaps
2022. február 09. 23:25
Kameruni orvosdoktorprofeszorok' mar dolgoznak a vakcinan. (nem)
qwrtzq
2022. február 09. 21:42
ha halott majmot látsz, ne edd meg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!