Roman Abramovics eladja a Chelsea-t

2022. március 02. 20:02

Abramovics még 2003-ban vásárolta meg a londoni együttest.

2022. március 02. 20:02
null

Szerda este Roman Abramovics, a Chelsea milliárdos orosz tulajdonosa hivatalos közleményben bejelentette, eladja a londoni futballklubot.

„Ahogyan azt már korábban is kijelentettem, mindig a klub érdekeit szem előtt tartva hoztam meg a döntéseimet. A jelenlegi helyzetben ezért döntöttem úgy, hogy eladom a klubot, mivel úgy gondolom, hogy ez a klub, a szurkolók, az alkalmazottak, valamint a klub szponzorainak és partnereinek a legjobb érdeke” – fogalmazott az 55 éves Abramovics, aki múlt szombaton az Oroszország által fehérorosz támogatással indított ukrajnai háború miatt még csak átadta az egyesület irányítását a klub jótékonysági alapítványának.

Abramovics hangsúlyozta, a Bajnokok Ligájában címvédő klub eladása nem gyorsított eljárásban történik majd, és nem kéri semmilyen általa nyújtott kölcsön visszafizetését. „Számomra ez soha nem az üzletről vagy a pénzről szólt, hanem a játék és a klub iránti szenvedélyről” – írta Abramovics hozzátéve, hogy egy jótékonysági alapítványt is létrehoznak, amelynek teljes nettó bevételét az ukrajnai háború valamennyi áldozatának javára ajánlják fel, ami magában foglalja a sürgős és azonnali szükségleteik fedezését, valamint a helyreállítás hosszú távú munkájának támogatását.

Abramovics 2003-ban vásárolta meg a londoni együttest, amely azóta az angol bajnokságot és az FA Kupát ötször-ötször, a Bajnokok Ligáját kétszer, az Európa-ligát pedig egyszer nyerte meg.    

„Remélem, még egyszer utoljára ellátogathatok a Stamford Bridge-re, hogy személyesen is elbúcsúzhassak mindannyiuktól. Egy életre szóló kiváltság volt a Chelsea tagja lenni, és büszke vagyok a közös eredményeinkre. A Chelsea és szurkolói mindig a szívemben lesznek” – fogalmazott a tulajdonos.

(MTI)

Nyitókép: ADRIAN DENNIS / AFP

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fractalized.bitstream
2022. március 03. 08:55
Román AbRoncs
Walhalla
2022. március 02. 20:09
Svájci stróman veszi meg. Haladjunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!