Német külügyminiszter: Nincs tabu az Ukrajnának küldhető harci eszközök terén

2022. április 21. 16:13

Vizsgálják, hogyan tudnak fejlett harckocsikat adni Ukrajnának.

2022. április 21. 16:13
null

Németország számára nincs tabu az Ukrajnának biztosított harckocsik és egyéb fegyverzetek terén – jelentette ki Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere Eva-Maria Liimets észt külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Tallinnban.

Annalena Baerbock újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: Németország jelenleg vizsgálja, hogy a rendelkezésére álló Marder páncélozott szállító harcjárműveknek és a Leopard harckocsiknak milyen karbantartásra van szükségük ahhoz, hogy azokat Ukrajna rendelkezésére bocsáthassák. Hozzátette, hogy az ukrán csapatoknak külön kiképzésre volna szükségük az ilyen fejlett hadfelszerelések szakszerű használatához,

Berlin azonban kész finanszírozni e képzéseket is.

„Egymilliárd eurót biztosítunk (Ukrajna számára), hiszen nem csak a következő napokkal és hónapokkal kell számolnunk, hanem a következő évekkel is Ukrajna védelmét, a jövőbeli szabad Ukrajnát illetően” – fogalmazott a német külügyminiszter.

Baerbock észak-európai látogatásának második napján arról számolt be, hogy szerinte az egyik legnagyobb probléma a Mariupolban kialakított humanitárius folyosók biztonságának fenntartása. Mint elmondta, Németország a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával közösen dolgozik azon, hogy „világossá váljék, az embereknek el kell hagyniuk a várost, és az orosz bombázásnak le kell állnia, hogy így az ártatlan embereket biztonságban ki tudják menekíteni (Mariupolból)”.

A német külügyminiszter hangsúlyozta: Németország továbbra is mindent megtesz azért, hogy fegyverekkel és harci felszereléssel támogassa Ukrajnát. A sajtótájékoztatón Eva-Maria Liimets, az észt diplomácia vezetője kijelentette, hogy az Oroszország ellen bevezetendő következő szankciós csomagnak feltétlenül tartalmaznia kell az energiahordozókra kivetett büntetőintézkedéseket is. Liimets szerint el kell érni, hogy

Oroszországnak olyan költséges legyen az Ukrajna elleni háború, hogy leállítsa a támadásokat”.

Ezért az Európai Uniónak (EU) gazdasági szankciókat kell mérnie az orosz kőolaj- és gázszállításra is – tette hozzá. Mindeközben az észt parlament – Lettországot és Litvániát követve – csütörtökön megszavazta, hogy betiltsák a háborúban az oroszokat támogatónak és ezért jelképnek tartott „V” és „Z” betűk használatát az országban.

(MTI)

Nyitókép: PHILIPP SCHULZE / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 295 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
APESZ72
2022. április 22. 14:22
Segít a Nyugat.....https://infovilag.hu/drezda-dramaja-az-emberiseg-dramaja/
lyon
2022. április 22. 09:25
A Német hétköznapi emberek is tényleg ilyen véleményen vannak ? Egyáltalán tudják ezek, hogy mi az az Ukrajna ? Vagy hol van ? Vagy ennyire jó az "edzőjük", hogy saját állampolgáraikat is képesek tö.ön lőni csak hajrá ?
voltospultos
2022. április 22. 08:49
Német külügyminiszter...ez a tizenkilenc éves műkörmös?
Fila2020
2022. április 22. 07:20
A Nyugat politikája a háború kiszélesedéséhez, elhúzódásához vezet, ugyanis az oroszoknak muszáj lesz elfoglalnia egész Ukrajnát, hogy ne legyen hova fegyvert és katonákat küldeni, hangoztatva a beavatkozó országok részéről, hogy ez még nem a háborúba történő belépést jelenti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!