A csoportelsőségért küzd a magyar válogatott az angolok ellen a halálcsoportban

2022. június 14. 19:24

Ha nem is sikerül nyernünk vagy pontot szereznünk, akkor is nagyon fontos lehet az eddig megszerzett 4 pont, illetve az, ha esetleg itt tudunk maradni a Nemzetek Ligája legjobb csapatai között, írja az Origó.

2022. június 14. 19:24
null

A magyar labdarúgó-válogatott mindössze három nappal a németek elleni bravúros hazai döntetlen után újra pályára lép a Nemzetek Ligája A osztálynak halálcsoportjában – számol be az Origó. A negyedik körnek úgy vágunk neki, hogy az olaszok mögött, a második helyen állva a németeket és az angolokat is előzzük.

Dibusz Dénes véd

Kedden a Gareth Southgate vezette angol válogatott lesz Marco Rossi csapatának ellenfele. Wolverhamptonban győzelmi kényszerrel léphetnek pályára az angolok, ugyanis miután kikaptak Budapesten, két döntetlent értek el, így a csoport utolsó helyén állnak. Egy újabb, bravúros pontszerzéssel reális lehetőség lenne, hogy nem esik ki ebből a csoportból a magyar csapat. Sőt, ha a magyarok nyernek, az olaszok pedig nem verik meg a németeket, négy meccs után elsők lennénk a csoportban.

A németek elleni 1-1-es meccsen a Puskás Arénában kisárgázta magát Gulácsi Péter, így biztosan nem ő véd majd a Molineux Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány egyébként már korábban elmondta, hogy az első négy meccsen kétszer Gulácsi, kétszer pedig Dibusz Dénes véd majd, így könnyen lehet, hogy taktikai okokból szedte össze a második sárgáját a németek ellen a Lipcse kapusa,

hiszen neki amúgy sem lett volna semmi dolga az angolok ellen.

A magyar válogatott azzal, hogy hazai pályán legyőzte az angol csapatot a Nemzetek Ligája első körében, hatvan éve nem látott bravúrt hajtott végre. Legutóbb ezt megelőzően hatvan éve vertük az angolokat, az 1962-es chilei világbajnokság Albert és Tichy góljaival 2-1-re nyertünk. Az utolsó idegenbeli sikerhez pedig még régebbre kell visszalapoznunk, éppen addig a legendás londoni 6:3-ig, ahol Billy Wright is játszott.

A meccs játékvezetője a francia Clément Turpin lesz

Ha nem is sikerül nyernünk vagy pontot szereznünk, akkor is nagyon fontos lehet az eddig megszerzett 4 pont, illetve az, ha esetleg itt tudunk maradni a Nemzetek Ligája legjobb csapatai között, mert ez komoly előnyt jelent a különböző selejtezőcsoportok pótselejtezőivel kapcsolatban. Az angoloknak komolyan kell venniük ezt a meccset, már jóval a meccs előtt elkelt minden jegy a Molineux Stadionba.

Az összecsapás magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik majd,

a meccs játékvezetője a francia Clément Turpin lesz. Napra pontosan hat évvel ezelőtt, 2016. június 14-én is ő fújta a sípot, amikor 44 év távollét után az osztrákok elleni felejthetetlen 2-0-s győzelemmel tért vissza Magyarország az Európa-bajnokság mezőnyébe.

(Fotó: Szalai Ádám köszönti a szurkolókat a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország - Anglia mérkőzés végén a Puskás Arénában 2022. június 4-én. A magyar válogatott 1-0-ra legyőzte az Eb-ezüstérmes angol csapatot.MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2022. június 14. 23:33
Ennyire szarok az angolok?
olajfa1
2022. június 14. 23:03
SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! S ZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! S ZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! S ZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK! SZÉP VOLT FIUK!
Alo973
2022. június 14. 22:48
A legmélyebb tiszteletem a nemzeti csapatnak . További sikeres folytatás kívánok .
csapláros
2022. június 14. 22:47
Elpicsáztuk őket!...:))) Visszanyalt a magyar virtus egy pillanatra a sok megalázásért...:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!