Botka Endre: Úgy készültem, száz százalék, hogy kiállítanak

2022. július 28. 06:17

„A végén belülről majd’ felrobbantam, még talán sohasem éreztem ekkora örömöt és felszabadultságot” – fogalmazott az FTC védelmének oszlopa a Slovan-verés után.

2022. július 28. 06:17
null

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-1-re győzött a Slovan Bratislava vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott.

„Sikerült kijavítanunk a hibánkat és a múlt heti hazai vereség után kárpótoltuk a szurkolóinkat. Remélem, az a vereség meg van bocsátva” – nyilatkozta a meccset követően Dibusz Dénes kapus az M4 Sportnak. „Azt a meccset is kézben tartottuk, de így utólag azt mondom, jobb is, hogy így alakult. Tiszta volt ez a feladat, tudtuk, még többet bele kell tennünk a meccsbe, amely élethalálharc volt” – hangoztatta a kapus.

Botka Endre úgy fogalmazott, nem jellemző rá a mérkőzés előtti idegesség, de most nagyon feszült volt.

„Úgy készültem, hogy száz százalék, hogy kiállítanak, ez majdnem sikerült is. De megőriztük a higgadtságunkat és sikerült nyernünk.

A végén belülről majd’ felrobbantam, még talán sohasem éreztem ekkora örömöt és felszabadultságot” – vélekedett a védő.

Nyitókép: MTI/AP/TASR/Martin Baumann

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amerigo
2022. július 28. 11:04
A "zsoldoscsapat" legyalázta a tótokat.
zakar zoltán béla
2022. július 28. 10:24
"Fradi"
Kvasztics Fedor
2022. július 28. 08:23
Az "Attila, a hun meleg volt." feliratú transzparensért lesz valami az UEFA részéről?
telekaszter
2022. július 28. 07:26
30 év várakozás kellett, de méltó visszavágás volt az akkori atrocitásokért. Gratula!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!