Újabb érem az öttusa-vb-n: Gulyás Michelle szerzett ezüstöt

2022. július 30. 22:27

A Gulyás, Simon Sarolta, Guzi Blanka összeállítású magyar csapat pedig a harmadik helyen végzett.

2022. július 30. 22:27
null

Gulyás Michelle ezüstérmet nyert a nők versenyében az alexandriai öttusa-világbajnokságon, a Gulyás, Simon Sarolta, Guzi Blanka összeállítású magyar csapat pedig a harmadik helyen végzett.

A döntő másik magyar résztvevője, Simon 16. lett, Guzinak az elődöntős eredménye számított bele a magyar együttes pontszámába. Győzött az olasz Elena Micheli, míg harmadikként a török Ilke Özyüksel futott a célba. A csapatversenyben a britek bizonyultak a legjobbnak, mögöttük a dél-koreaiak lettek a másodikak.    

A 70 fős női mezőny szerdán a selejtezővel kezdett, onnan 36-an léptek tovább. Ezt követte a csütörtöki körvívás, melynek eredményét magukkal vitték a versenyzők az elődöntőbe, és a továbbjutók a döntőben is ezzel a pontszámmal kezdtek. A péntek délutáni-esti elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, a szombati döntőbe csoportonként az első hét-hét közvetlenül, további négy öttusázó pedig pontszáma alapján jutott be.

(MTI)

Nyitókép: Gulyás Michelle lő. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szárma
2022. július 31. 13:44
Örömmel gratulálok.
Héja
2022. július 31. 08:43
Óriási gratula!
Bradanek
2022. július 31. 05:39
GRATULÁLOK!
nuknuk
2022. július 30. 22:57
Szép eredmény lányok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!