Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta
Ohio állam republikánus szenátora szerint az Egyesült Államokban az egyetemeket „baloldali alapítványok irányítják”, nem pedig az adófizetők.
Nem várt helyről kapott kritikát az eltörléskultúra és a woke aktivizmus: Barack Obama figyelmeztet a progresszív túlkapásokra, miközben önkritikusan elemzi a demokraták elitizmusát.
A Pod Save America nevű podcastműsornak adott nagyinterjút Barack Obama korábbi amerikai elnök.
A demokrata politikus a közelgő amerikai félidős választás kapcsán fejtette ki nézeteit a dolgok állásáról. A beszélgetés során hozta szóba a műsorvezető azt, hogy a New York Times a minap lehozta Barack Obama egy eddig nem publikált, jogi egyetemi évek alatt írt, 250 oldalas tanulmányát.
Mint a műsorvezető elmondta, Obama évtizedekkel ezelőtti tanulmányából azt írta, hogy a demokratáknak nem faji alapon, hanem a társadalmi osztályokat célozva kellene meghatározniuk politikáikat annak érdekében, hogy tartós többséget építsenek a társadalomban.
Obama erre úgy reagált: elismeri a Me Too és a Black Lives Matter mozgalmak kultúraváltoztató és szerinte pozitív erejét; ugyanakkor
„Mindenkihez a közös érdekeiket figyelembe véve kell szólnunk, és ez szerintem az alapvető egyenlő bánásmód és fair hozzáállás. Ez összhangban van a progresszív társadalmi és gazdasági célokkal egyaránt.”
A volt elnök úgy látja: „A gond ott van, ha azt próbáljuk sugallni, hogy egyes társadalmi csoportoknak a történelmi hátterük miatt a többi csoporttól eltérő státuszuk van; vagy ha azért szidalmazunk másokat, mert nem pontosan a legmegfelelőbb szavakat használják. Ha az identitáspolitika lesz a legfontosabb nézőponttá, amin keresztül a politikai kihívásokat vizsgáljuk.”
Obama szerint ez azért gond, mert akkor nagyon sok átlagember fogja azt mondani, hogy nem az ő gondjaikról, nem a gyerekeik kilátásairól beszélnek. „Olyan érzés ez, mint amikor kizárnak egy párbeszédből, nem pedig bevonnak abba. És erre mindannyiunknak oda kell figyelnünk és óvatosnak kell lennünk” – üzeni Obama, aki szerint
Barack Obama úgy látja: a republikánusok és a konzervatív média „okosan megtalálták a túltolt eltörléskultúra (cancel culture) legbotrányosabb példáit”, és úgy állítják be őket, mintha azok lennének a Demokrata Párt álláspontjai.
„Az általuk nap mint nap eladott üzenet az: ezek a part menti liberálisok lenéznek titeket és azt gondolják, hülyék vagytok. És bármit is mondanak, csak azért teszik, hogy titeket lent, magukat pedig felül tartsák” – vélekedik a republikánusok üzeneteiről a demokrata politikus.
Obama úgy látja, a demokrata politikusoknak úgy kell fellépniük, hogy az emberek úgy érezzék, van közük egymáshoz, mert ezen a téren a demokratáknak valóban vannak problémáik.
„Én is bajba kerültem, amikor túl professzorosnak tűntem”
– fogalmaz Obama.
„Az emberek nem így gondolkodnak az ügyekről. A hétköznapi életük mentén gondolkodnak róluk. Mit mond a politika, mennyire releváns azokban az ügyekben, amik nekem a legfontosabbak? A családom, a gyerekeim, a munkámmal kapcsolatos elégedettségem, a kikapcsolódásom mikéntje.”
A volt elnök arra figyelmeztet: a demokraták sokszor tűnnek olyannak, mint akik állandóan az embereket akarják fegyelmezni és nevelni, miközben az élet zavaros, és bármelyikünk mondhat vagy csinálhat valami rosszat, hibásat.
Fotó: Mandel NGAN / AFP