Holland bíróság: A melegek „átnevelését” célzó terápiák betiltása jogokat sérthet

2023. január 31. 11:38

A reorientációs vagy reparatív terápiák teljes tilalma sértheti a vallásszabadsághoz való alkotmányos jogot.

2023. január 31. 11:38
null

A homoszexuálisok „átnevelését” célzó, úgynevezett reorientációs vagy reparatív terápiák teljes tilalma sértheti a vallásszabadsághoz való alkotmányos jogot – jelentette kedden a Dutchnews hírportál, a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerepét betöltő holland államtanács által kiadott véleményre hivatkozva.

A holland parlament többsége tavaly februárban törvényjavaslatot terjesztett elő, amely

betiltaná a gyakorlatot, és akár 22 500 eurós (kb. mintegy 8,8 millió forint) bírságot vagy egy év börtönbüntetést helyezne kilátásba az elkövetők számára.

A képviselők szerint a javaslat célja a gyermekek és a kiszolgáltatott felnőttek védelme volt a terápia hatásaitól. Az államtanács, amely minden hatályba lépő törvényjavaslatot megvizsgál, azon az állásponton van, hogy, „megérti a tiltás indoklását, de felhívta a figyelmet, hogy a terápiát gyakran szigorú keresztény közösségekben végzik”.

Azt is megkérdőjelezte, hogy a törvényjavaslat hogyan tesz majd különbséget azok között, akiket terápiára kényszerítenek, vagy akik önkéntesen folyamodnak ehhez a „módszerhez”.

Az államtanács szerint továbbá a terápia betiltását jogilag nem lehetne megvalósítani mivel a terápiát végző „szakemberek” egyszerűen másként írnák le a kezelés módszereit, folyamatát. Arra is rámutatott, hogy a kényszerterápia elbírálása a diszkrimináció és a kényszerített orvosi beavatkozás elleni törvények hatálya alá tartozik.

Egy felmérés szerint Hollandiában körülbelül 15 szervezet és magánszemély folytat reorientációs terápiát, ezek többsége pünkösdista, baptista és evangélikus gyülekezetekben zajlik. 2020-ban az ENSZ az ilyen fajta terápiák globális betiltását szorgalmazta. A szakértők szerint az eljárás hatékonyságának nincs tudományos alapja.

(MTI)

Nyitókép: Jonathan Raa / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tartarossz.blog
2023. február 01. 15:06
https://index.hu/tudomany/birknav0104/
budapesti
2023. február 01. 14:58
"A szakértők szerint az eljárás hatékonyságának nincs tudományos alapja." Ez hazugság a "szakértő" elvtársak részéről.
nakatomi
2023. január 31. 17:34
Ez egy teljesen meglepő döntés. Úgy is mondhatnánk: "Ezt nem láttuk jönni." Valóban lehetséges lenne, hogy egy ennyire "proglib" országban, mint Hollandia, megszülessen a legfelsőbb bírói fórumon egy, a progresszív liberális mainstremmel teljesen szembemenő emberséges döntés? Minden cinizmus nélkül mondom, hogy most zavarba jöttem. Nagyon jó lenne, ha más proglib országok is követék a példájukat.
egon samu
2023. január 31. 17:06
Szóval a tarka buzi LGBTQI-társulat már "vallási közösségként" fut a "haladó" Nyugaton? Kétségtelen, hogy igencsak fanatikus szektaként lépnek fel a nyilvánosságban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!