Törökország hálás lehet a Twitternek – a közösségi oldal segítségével sikerült megmenteni földrengés számos túlélőjét

2023. február 17. 15:14

Önkéntes fejlesztők olyan programot hoztak létre, amely lehetővé tette, hogy a mentés résztvevői megtalálják a törökországi földrengés közösségi médiában segítséget kérő túlélőit.

2023. február 17. 15:14
null
Pálfy Dániel Ábel

A hét elején Törökország és Szíria területén történt tragikus földrengés számos túlélője a közösségi médiának köszönheti megmenekülését – számolt be róla az Euronews. A portál szerint segélykérő üzenetek százezrei árasztották el a közösségimédia-platformokat a földrengést követően. 

– olvasható számos túlélő üzenetében, míg mások a romok alatt rekedtek nevében üzentek. Mindez óriási segítséget jelentett a a romok alatt rekedt emberek megtalálásában és megmentésében

Hogyan segített a Twitter a törökországi földrengés túlélőinek megtalálásában?

Ezeket az adatokat összegezve és felhasználva török programozók és fejlesztők százai a Discordon önkéntesen szerveződve több nyílt forráskódú projektbe kezdtek, hogy segítsék a mentést. A mesterséges intelligencia segítségével többek közt létrehoztak egy élő térképet, amelyen a segítségkérések forrásainak pontos koordinátáit lehet nyomon követni. Az Afetharita.com oldalon található „katasztrófatérképen” emellett a segítséget kérők állapotára, a szükséges felszerelésekre és egyéb lényeges körülményekre vonatkozó információk is megtalálhatók.

A projekt azért is lehetett siker, mert

a Twitter Törökországban rengeteg (a Statista amerikai statisztikai oldal adatai szerint szerint 2022 januárjában 16,1 millió) felhasználóval rendelkezik.

A térképet létrehozó programozók a Twitter mellett más közösségi média-platformok, így például az Instagram vagy a Whatsapp adatait is felhasználták.

A katasztrófatérkép, amely a Twitteren közzétett segítségkérések forrásainak koordinátáival segít a törökországi földrengések túlélőinek mentésében. Fotó: Képernyőkép
A katasztrófatérkép, amely a Twitteren közzétett segítségkérések forrásainak koordinátáival segít a törökországi földrengések túlélőinek mentésében. Fotó: Képernyőkép

„A katasztrófavédelemnek nem szabadna ennyire a magáncégekre támaszkodnia, de a válságkezelés hiányosságai miatt erre kényszerültünk” – nyilatkozta Sedat Kapanoglu, Törökország egyik legfelkészültebb programozója, a több mint 21 000 önkéntesből álló Açık Yazılım Ağı (Nyílt Szoftverhálózat) csoport támogatója. 

A térkép létrehozói egyelőre nem tudják, mennyi embert sikerült a projekt segítségével megmenteni, de az biztos, hogy az alkalmazásokat eddig több mint százezren használták, és a visszajelzések rendkívül biztatók. „Számos üzenetet kaptunk, amelyek szerint az általunk fejlesztett alkalmazásoknak köszönhetően sikerült megtalálni embereket a romok között és megmenteni őket. Ebben reménykedtünk!” – mondja az egyik programozó. 

Miért korlátozta a török kormány a Twittert?

A programozók munkáját nagyban hátráltatta, hogy – amint azt az internet szabadságát monitorozó NetBlocks szerdán közölte –

A hivatalos indoklás szerint azért, hogy ezzel megakadályozzák a hamis információk terjedését. Ez azonban azzal járt, hogy a felhasználók csak VPN-en keresztül tudtak bejelentkezni a közösségi oldalra, így viszont nem volt látható, hogy hol tartózkodnak éppen. 

A Twitter felhasználói hitetlenkedve fogadták a kormány döntését, hiszen a törökországi földrengés áldozatai közül sokan épp a közösségi oldalon próbáltak segítséget kérni. A korlátozás akadályozta Twitterről adatokat gyűjtő szoftvereket, így az említett térképet is, így minden ezeket felhasználó mentési folyamat szünetelt a korlátozások idején.

A programozó csapat egyik vezetője közvetlenül Elon Musk segítségét kérte, hogy nyissa meg a közösségi oldal API-jához (szoftverek, alkalmazások közti adatcserét, azaz kommunikációt lehetővé tévő felület) való hozzáférést.

Erre azonban nem volt szükség, mert a török hatóságok egyeztettek a Twitter vezetésével, ennek köszönhetően pedig hamarosan megszűnt a közösségi oldalra vonatkozó korlátozás, így az újra elérhető egész Törökország területén.

A programozók közölték, amikor a térképre már nem lesz szükség a mentéshez, az adatokat eltávolítják a honlapról, és átadják az illetékes intézmények részére, de amennyiben a jövőben szükség lenne az alkalmazásra, szívesen élesítik azt ismét, és az ehhez hasonló projektek folytatását is tervezik. A céljuk egy esetleges katasztrófa esetén civil szervezetek és állami intézmények számára, bármilyen terhelés mellett elérhető rendszer kiépítése.  

Nyitókép: CUMA SARI / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2023. február 17. 15:33
a török hatóságok egyeztettek a Twitter vezetésével, " Ennyi eszük volt, a közösségi oldalak korlátozása a terjedő "liberáltak" ellen szól. Itt sem ártana egy kis rostálás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!