Nem örülhet Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a vasárnapi vb-döntő eredményének

2023. március 12. 11:31

A Liu-fivérek nélkül felálló kínaiak nyerték a gyorskorcsolya vb-t.

2023. március 12. 11:31
null

Szöulban ma befejeződött a rövid pályás gyorskorcsolyázók világbajnoksága. Az utolsó versenyszám a férfiváltók döntője volt, amelyet a kínai csapat nyert meg.

Ez a Liu-fivérek miatt lehet érdekes a magyar olvasó számára, ugyanis a Kínába „átigazolt”, 2018-ban magyar színekben olimpiát nyerő magyar testvérpár végül kimaradt a kínai keretből, így pedig két szék között a pad alá esett.

A két klasszis az edzőjét, a magyar válogatott sikerkovácsát, a hazánkat tíz év után elhagyó Csang Csing Linát követte, aki a kínai válogatott vezetőedzője lett. A Liu fivérek a szöuli vb-n még nem indultak el, és Liu Shaoang ezt nem is tehette volna meg, mert a legutóbbi versenye óta – ami a tavalyi montreali vb volt – még nem telt el egy év, amit kötelezően ki kell hagynia, írja a hírről szintén beszámoló Magyar Nemzet.

Most nem lehetnek boldogok a Liu-fivérek, hiszen erősödött a kínai háziversenyen belül a riválisaik pozíciója.

A magyar csapart egyébként a testvérpár hiányában nem jutott be a döntőbe, így 2014 után először maradtak érem nélkül.

A többi versenyszám

A világbajnokság zárónapján férfi- és női váltónk egyaránt a B döntőben volt érdekelt. A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású stafétánk a 3000 méteres távon féltávnál a második helyen haladt, négy körrel a vége előtt pedig kihasználta a lengyelek hibáját, az élre állt, és meg is nyerte a futamát a japánok, a lengyelek és az amerikaiak előtt. Ez a végelszámolásnál az ötödik helyet jelentette számára. Férfiváltónk 5000 méteren Jászapáti Péter, Talabos Attila, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex összeállításban a B döntőben harmadikként végzett a japánok és a hollandok mögött, csak a lengyeleket tudta megelőzni, így a vb-t a hetedik helyen zárta.

Mivel a nők a világkupa-sorozatban is ötödikek, a férfiak pedig hetedikek lettek, így a vb-n tulajdonképpen a „helyükre” kerültek. Az egyéni számokban 1000 méteren Nógrádi Bence és Tiborcz Dániel a reményfutamokban volt érdekelt, de nem sikerült kvalifikálniuk magukat negyeddöntős futamokba. A női 1000 méter negyeddöntőjében Jászapáti Petra nagyon erős futamba került, negyedik lett, így nem jutott be az elődöntőbe.

 

Nyitókép:  Mandiner/Mátrai Dávid

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2023. március 12. 20:16
Úgy tűnik, kivonták őket a forgalomból...
adrás
2023. március 12. 18:42
Mennek a lecsóba! Kicsit korán lettek elkapatva !
73as
2023. március 12. 18:37
orbán beáldozta őket némi akkugyártásért.
Rocktoberi
2023. március 12. 18:30
Hehehe....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!