Milyen biztonsági garanciákat kap Ukrajna?

2023. július 12. 18:00

A háború lezárásáig nem lesz ukrán NATO-tagság, de a védelmi szövetség új biztonsági garanciákat ad az oroszokkal háborúban álló országnak. A Nyugat nem kockáztat háborúba lépést, további eszkalációt, de megvédi Ukrajnát.

2023. július 12. 18:00
null
Maráczi Tamás

A kétnapos vilniusi NATO-csúcstalálkozó keddi napján az történt, amit Joe Biden előzőleg jelzett: a NATO nem vehet fel olyan országot a tagjai közé, amely háborúban áll és a határai nem megállapítottak. 

A NATO kollektív védelmi elve szerint egy tagállam megtámadása esetén az összes tagállam katonai segítséget nyújt, a teljes szövetség háborúban áll. Ukrajna felvétele ezért óriási biztonsági kockázatot jelentene, ráadásul egy új ország felvételéhez a tagok egyhangú támogatása, a 31 tagállam igenlése szükséges,

ez a támogatottság nincs meg Ukrajna mögött.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete kedden hivatalosan is jelezte, kiemelték, hogy a tagság feltételeinek betöltése után történhet meg a taggá válás, amelyet Ukrajna esetében a NATO egy gyorsított eljárással fog majd a jövőben lehetővé tenni, a tárgyalások súlyának emeléséhez pedig a két entitás közötti kapcsolattartás szerveként 

létrehozzák a NATO-Ukrajna Tanácsot, amelyben Ukrajna egyenrangú partnerként tud tanácskozni a szervezet minden tagjával. 

Ugyanakkor a szövetség nem adott pontos menetrendet a jövőbeli csatlakozási folyamatra, ami a bizonytalanságot növeli.

A bizonytalanság gyengeség” – írta ki twitter-oldalára Volodimir Zelenszkij, aki „abszurdnak” nevezte a csatlakozási folyamat halasztását, de ez is vélhetően a nyilvánosságnak szánt kommunikáció, a színfalak mögött zajló tárgyalásokon sem mondhattak neki mást a nyugati vezetők, Zelenszkij pontosan tudhatta, hogy ez lesz a döntés – legalábbis mostanra.

Az ukrán elnök szerdán már visszafogottabban fogalmazott, amikor a fenti logika mentén jelezte: megérti, hogy az ukrán tagság esetén sokan a harmadik világháború kitéréstől tartanának, mégis hozzátette: 

Ukrajna a vilniusi találkozón egy hivatalos meghívást várt a NATO-ba a tagállamoktól.

A sértettség ellenére Ukrajnának nincs más útja, a háború okozta sebek és a két orosz invázió (2014 és 2022) utáni teljes bizalomvesztés az orosz szövetség iránt már lehetetlenné teszi a semlegesség alternatíváját, marad a NATO. Zelenszkij kedden úgy fogalmazott: Ukrajna számára biztonságot csak a NATO adhat, a NATO pedig Ukrajnával erősebb lesz.

Volodimir Zelenszkij elnök felszólal a NATO vilniusi csúcstalálkozóján 2023. július 12-én  (forrás: Doug Mills / POOL / AFP)

Mentés másként – garanciák a még kívülállónak 

A NATO-csúcs szerdai napján tárgyalják és vélhetően írják alá a G7 csoport biztonsági megállapodás-tervezetét. Az iparilag legfejlettebb demokratikus országok csoportja (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Kanada, Japán, Olaszország) egy egyezségcsomagot állított össze Ukrajna számára, amellyel a brit miniszterelnök szerint kemény üzenetet küldenek Oroszország számára Ukrajna nyugati támogatását illetően. 

Joe Biden amerikai elnök korábban egy 

olyan támogatási modellt ajánlott, amely hasonló az Izrael számára nyújtott amerikai katonai-finanszírozási együttműködéshez. 

Ez a modell nem tartalmaz olyan védelmi klauzulát, amely a szövetséges ország harmadik állam általi megtámadása esetén közvetlen katonai segítségnyújtást tenne kötelezővé az aláíró állam számára. Diplomáciai források szerint a NATO részéről katonatechnikai kétségek nem állnak fenn: az ukrán hadsereg fegyverei, szervezete könnyen integrálható lehet a szövetség rendszerébe, politikai szervezete is, hiszen 2014 óta a haderő átalakítását amerikai-nyugati tanácsadók segítik.  

A Nyugat két ízben is elkésett a megfelelő reagálással egy NATO-orosz konfliktusban: 2008-ban a grúziai háború, illetve 2014-ben a Krím annektálása idején. A NATO tagállamai 2022-ben egy harmadik orosz beavatkozásra más választ adtak, 2023-ban Ukrajna ügyében ellen-precedenst akarnak teremteni, kemény ellenállással akarnak példát statuálni, hogy Oroszország többet ne tudja súlyos következmények nélkül megismételni a status quo felrúgását.

A G7-tervezet további katonai felszerelések átadását, katonai kiképzések végrehajtását és a hírszerzési információk mélyebb szintű megosztását részletezi. 

A kedden bejelentettek alapján NATO-országok augusztusban egy romániai bázison elkezdik az ukrán pilóták kiképzését a Kijev által régóta kért F-16-es modern harci gépek kezelésére, a franciák nagy hatótávolságú rakétákat, a britek harci és logisztikai harcjárműveket adnak át az ukrán ellentámadás támogatására.

NATO-tagság – mikor akkor?

A 2008-as bukaresti NATO-csúcson hangzott el az a súlyos mondat, hogy Ukrajna és Grúzia egyszer NATO-tag lehet – ezt a Kreml konkrét ígéretnek, és a maga számára egy konkrét biztonsági fenyegetésnek vette, hiszen ezzel két, orosz érdekterülethez tartozó állam sodródott volna el Moszkva szövetségéből. 2008-ban egy tagsági akcióterv nyitásáról beszéltek, 2023-ban, egy másfél éve tartó háború viselése után Ukrajna számára ez már túlhaladottá vált, az ukrán hadsereg a gyakorlatban bizonyította működőképességét, Kijev ezért konkrét csatlakozási menetrendet várt. A NATO ezt elismeri, de 

intézményi és demokratikus reformokat (a korrupció letörését, a jogállamisági hiányosságok pótlását, a demokratikus intézményrendszer megerősítését) kér Ukrajnától, 

a két szakaszú (tagsági akcióterv – csatlakozási tárgyalás) folyamat első szakasza helyett kész a második szakasz megnyitására.

Ukrajna a NATO tagja lesz” – szögezte le az ukrán elnökkel tartott szerdai sajtótájékoztatóján a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg szerint Ukrajna szuverén joga megválasztani, melyik katonai szövetséghez kíván tartozni, Moszkvának pedig nincs joga megmondani egy másik államnak, hova tartozhat, és hova nem. 

A tagság elérésének konkrét idejéről egyik vezető sem beszélt, hiszen a folyamat teljesen a háború lezárulásának idejétől függ – a vilniusi csúcs ezt a felismerést hozta az ukrán vezetés számára. 

A Nyugat továbbra is pénzt és fegyvert ad, de először Ukrajnának jól kell kijönnie a háborúból 

– ez a tagság sugallt előfeltétele.

--

Nyitókép: Volodomir Zelenszkij a vilniusi NATO-csúcstalálkozó résztvevői között 2023. július 12-én  (forrás: Ludovic MARIN / AFP)

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. július 12. 21:49
Ha a CIA meg az FSZB már fél-nyíltan tárgyal akkor keszül A NEW DEAL !!
survivor
2023. július 12. 21:44
Bla-bla-bla....
Kybon
2023. július 12. 21:29
Majd meglátjuk, hogy milyen "Ukrajna". Jelenleg inkáb azzal kéne foglalkozni, hogy a Pfizeres csaj csődbe vitte az EU-t. És további, fedezetlen hitelpénzt akar a náciknak elkótyavetyélni. Szóval NEKED ez mennyibe fog kerülni...?
olajfa1
2023. július 12. 20:55
Olyan biztonsági garanciákat kap Ukrajna, AMILYEN A HÁBORÚ ELÖTT VOLT!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!