A cenzúra jót tesz az irodalomnak?

2013. szeptember 16. 23:50

A tabutémák ösztönzőként hatnak a kínai írókra, mivel izgalmat keltenek és a kreativitást fokozzák – fogalmazott a South China Morning Post hongkongi napilapnak adott exkluzív interjújában Mo Jen Nobel-díjas kínai író.

2013. szeptember 16. 23:50

Az idén 58 éves Mo munkásságának kezdetére visszaemlékezve úgy fogalmazott: az 1980-as évek a cenzúra ellenére is igazi „arany éveknek” számítottak. Akkoriban számos téma számított tabunak, az írók ugyanakkor örömmel próbálkoztak megdönteni azokat, vagyis „a cenzúra motivációt adott és ad máig az íróknak” – fogalmazott Mo. A tavalyi irodalmi Nobel-díjas hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a tabuk segítették a minőségi irodalmi munkák számának emelkedését.

Mo tavaly decemberben – díjának stockholmi átvétele előtt – úgy fogalmazott a cenzúráról: csakúgy, mint a reptéri ellenőrzés, az „szükséges rossz”. Kijelentése miatt sokan kritizálták, felemlegetve, hogy Mo maga túl szorosan fűződik a kínai kommunista párthoz, sosem kritizálja azt, mintegy „állami íróként” tevékenykedik.

Az írók felelősségéről a Nobel-díjas a South China Morning Postnak úgy nyilatkozott: nem gondolja azt, hogy az íróknak kerülniük kellene a társadalmi kérdéseket, ugyanakkor nem is felelősségük az, hogy súlyos és bonyolult társadalmi problémákról írjanak. „Mindenkinek meg kell adni a szabadságot, hogy eldöntse, miről akar és miről tud legjobban írni”, legyen az szerelmes, történelmi vagy tudományos-fantasztikus mű – véli Mo Jen.

A nyilvánosságot legszívesebben kerülő Mo a Nobel-díj elnyeréséről úgy fogalmazott: az megzavarta békés életét. Az elmúlt évben számtalan felkérést kapott, teljesen zavartnak érzi magát. Az életben ugyanakkor nincs „ingyen ebéd” – mondta Mo, hozzátéve: a Nobel-díj és az azzal járó hírnév árát is meg kell fizetni.

Az író korábban már „panaszkodott” felkapottsága miatt, sőt, áprilisban egy irodalmi fórumon nyilvánosan is felkért mindenkit: ne hívják őt rendezvényekre, mert nem fog elmenni. Terveiről akkor Mo annyit mondott: reméli, minél előbb lehetősége lesz rá, hogy visszatérjen íróasztalához és nagyon szívesen tenne valami jót a kínai társadalomért, de név nélkül.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figo
2013. szeptember 20. 16:36
Magyarul nem jelent meg tőle semmi, de abban biztos vagyok, hogy Mo Jen emberileg nagyon rossz választás volt.
Sinistra
2013. szeptember 20. 15:00
Ez az elmélet nem újkeletű.: az igazgyöngy is egy irritáció, egy homokszem eredménye. Ugyanakkor 1989 után mindenki azt hitte, tömegével bukkannak elő a Nagy Művek a fiókokból, aztán kiderült, nem sok gyöngy született titokban... Ami félig nyilvánosságra került, mint illegális, kétségtelen, nagyobb izgalmat keltett, mint egy cenzúra nélküli világban. Pl. a Betiltott reklám címnek nagyobb a látogatottsága a YT-on, mint a hétköznapinak (mégha nem is mindig tiltott az a reklám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!