Balázs Attila: Íróink azonban mintha nem lennének…

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Balázs Attila (Cae), a Dice & Sorcery főszerkesztője és az Eco.hu újságírója.

*

Másik idő, másik Galaktika

Valamikor a dicső 90-es évek közepén kezdődött a tudományos fantasztikus irodalom iránti rajongásom. Szerencsés helyzetben voltam, hiszen egy-egy új történetért csak apám könyvespolcáig kellett elbattyognom, ahol egy irigylésre méltó Galaktika-gyűjtemény mellett a Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadványai is szép számmal képviseltették magukat, aminek köszönhetően úgy éreztem, hogy sci-fi fronton igazi galaktikus nagyhatalomnak számít az otthonunk, és meg is voltam róla győződve, hogy életem végéig el vagyok látva olvasnivalóval: Asimov, Clarke és Lem hármasa egyet jelentett a végtelennel.

Persze nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy merőben másképp lássam a helyzetet. Egyre fogyatkoztak az érintetlen könyvek és antológiák, a világ kinyílt az internetnek és a különböző kluboknak, találkozóknak köszönhetően, Asimov, Clake és Lem hármasa pedig hirtelen nem is tűnt olyan végtelennek. Érdekes volt a felismerés, hogy az általam modernnek és újszerűnek ható olvasmányélmények a világ irodalmi tükrében már javában idejétmúltnak számítottak, és hogy kortárs művek tekintetében szinte siralmas volt a hazai helyzet.

Balázs Attila

Ettől függetlenül mindig elönt a nosztalgia, amikor eszembe jutnak a korszak vadnyugati állapotokat idéző jellegzetességei: a csodálatos kamu Star Wars-könyvek, a nevetséges írói álnevek, a kiadói-írói cicaharcok és a sorra alakuló szerepjátékos körök, klubok mind kitörölhetetlen részei annak a kis magyar sci-fi és fantasy komédiának, amely érzésem szerint még ma is áthatja a közösséget. Tényleg, erről miért nem készített még senki egy jó kis dokumentumfilmet?

Vissza a jelenbe

Szerencsére sokat változott a hazai science fiction és fantasy könyvkiadás helyzete, ami elsősorban a profi szemlélettel működő kiadóknak köszönhető, amelyek egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül a piaci és olvasói elvárásokat. Az Agave, a Fumax és a Gabó elképesztően sokat tesz azért, hogy a hazai olvasók minőségi és friss könyvekhez jussanak, az utóbbi években mindhárom kiadó részéről nagyon erős volt a felhozatal, szinte lubickolunk a jobbnál jobb könyvekben, és egyre többször örülhetünk világpremiereknek is.

A három sci-fire/fantasyra szakosodott kiadó mellett ráadásul mások is bele-bele kóstolnak a fantasztikumba, amely szintén tovább színesíti a felhozatalt. Ez – ha leszámítjuk a pénztárcánk kapacitását – egy nagyon kellemes tendencia, amely arra enged következtetni, hogy kiadói oldalról megvan a kellő rálátás és üzleti racionalitás ahhoz, hogy itthon is érdemes legyen science fictionnel és fantasyval foglalkozni. Íróink azonban mintha nem lennének…

Ha az ember látogatja a különböző kiadói esteket, találkozókat, tudhatja, hogy ez a téma gyakran előkerül olvasói oldalról is. Ilyenkor a kiadók képviselői gyakran kezdenek különböző anekdotákba szörnyű kéziratokról, olvashatatlan szinopszisokról, tehetségtelen írópalántákról, hogy aztán engesztelő mosolyok közepette, a közönség felé kikacsintva közösen megállapítsák, hogy bizony a magyar írói anyag leginkább csapnivaló és fogalmatlan, ráadásul üzletileg sem túl kifizetődő vállalkozás a hazai szerzőkkel való vesződés. Tisztelet a kivételnek. El tudom képzelni, hogy milyen kéziratok érkezhetnek a kiadókhoz, mégsem tartom elegánsnak ezt a hozzáállást. Én legalábbis úgy érzem, hogy sokkal több figyelmet lehetne fordítani a tehetséggondozásra kiadói oldalról is. Mondjuk pályázatok és írói workshopok formájában.

Az éremnek persze két oldala van: az íróknak is be kell látniuk, hogy az általuk választott pálya nem olyan romantikus bölcsészvarázslat, mint ahogy azt szeretjük elképzelni. A modern könyvkiadás csapatmunka, amelynek erős szerkesztői, kritikai és –kapaszkodj! – üzleti vonulata is van, a tehetség és az ambíció önmagában semmit nem ér, még akkor sem, ha az ember hátat fordít a klasszikus kiadói modellnek, és inkább a magánkiadások tengerében próbál szerencsét dédelgetett történetével.

Difficult to see the future is

Ettől függetlenül joggal lehetünk optimisták a jövőt illetően, hiszen jó irányba haladunk, és ez nem csak a kiadók profizmusában nyilvánul meg, hanem a sci-fire és a fantasyra nyitott közösség tevékenységében és aktivitásában is. Elég csak az idén indult The Black Aether magazinra gondolni, amely elsősorban a lovecrafti és weird irodalmi hagyományokra épít, és folyamatosan teret biztosít kezdő és profi írók számára egyaránt, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. Ilyesfajta „alulról szerveződő” kreatív műhelymunkát szeretnék látni sci-fi és fantasy vonalon is.

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.