Opera-pályázat: Csák Jánosnál pattog a labda

2023. május 18. 06:00

Már csak napok vannak hátra: mutatjuk, hol tart most az Operaház igazgatóválasztásának ügye, s meddig kell meghoznia a döntést a kulturális miniszternek!

2023. május 18. 06:00
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Ahogy a Mandineren az elejétől fogva követjük az eseményeket, az első körös két pályázó helyett végül a második fordulóban rekordszámú jelentkező nyújtott be pályázatot az Operaház vezetésére. Azóta megtörténtek az egyéni meghallgatások, az elbíráló bizottság pedig a közelmúltban megtette javaslatait, amelyről különféle szivárogtatásnak tűnő információk láttak napvilágot. A végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza majd meg – ahogy Ókovács Szilveszter mondta lapunknak

május 27-éig bezárólag.
A kulturális minisztérium tavaly decemberi közlése szerint új pályázatot írtak ki az Operaház főigazgatói munkakörének betöltésére, miután az előző eredménytelenül zárult. A vonatkozó jogszabálynak megfelelően az új pályázatot az eredménytelenné nyilvánítástól számított hatvan napon belül kellett kiírni. A jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter megbízatása 2023. február 14-én járt le. Mandátumát megbízott főigazgatóként július 31-ig, de legfeljebb az új vezető kinevezéséig Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter meghosszabbította.

 

 

Azóta rengeteg pletyka kezdett keringeni a pályázattal kapcsolatban, és megkezdődött a pályázók közti adok-kapok, így  az Operaház igazgatóválasztása hónapok óta töretlenül a közbeszéd tárgyát képezi. A jelenlegi főigazgatót és az általa vezényelt operaházi működést több ponton is kritikával illették pályázótársai, ám akadtak szép számmal, akik kiálltak mellette.

Az Index korábban arról számolt be – saját információkra hivatkozva – hogy, formálódik azok köre, akik a következő ciklusban a Magyar Állami Operaház új vezetői lehetnek. Eszerint Kesselyák Gergely, Miklósa Erika és Vadász Dániel közül kerülhet ki az új főigazgató személye.

 

 

Lapunk részletes interjúban reagáltatta Ókovács Szilvesztert az intézmény eddigi menedzselését ért kritikákra, és arra is rákérdeztünk, mit szól ahhoz, hogy nincs a hírekben keringő három lehetséges nyertes között. A jelenlegi főigazgató elmondta:

Pusztán mert egy lap írt valamit, nem sietnék azt valóságnak venni. A KIM vezetői pályázatai nem nyilvánosak, a zsűritagokkal és közreműködőkkel szigorú titoktartást íratnak alá. Kizártnak tartom, hogy elismert művészek, felelős állami vezetők a meghallgatásokról bármit kiszivárogtatnának. Ezért hadd ne adjak hitelt találgatásnak.

Hozzátette: „A nagy nyugati operaházak élére másképp keresik a vezetőket, erről cikket is írtam valamikor. Fontos, hogy akit végül nem bíznak meg, pusztán azért, mert érdekelte volna a dolog, ne szégyenüljön meg, a zsűri pedig szintén „paraván mögött” legyen, különben nyomás alá helyezhető. Ami ősz óta egy portálon zajlik, legalábbis különös. Anno egyszerre vettek fel a Zeneakadémiára és jogra is, de nem lettem jogász, viszont a jogérzékem azt mondja:

 Nem kellene idáig eljutni.”

 

 

Ókovács Szilveszter szerint csupán arról van szó, hogy botrányújságírás megy: „rengeteg szivárgó cikkel sikerül válsághelyzet érzetét generálni ott, ahol se csőd, se abúzus, se botrány, se nézőhiány, se bevételi probléma, se korrupció nincs.”

Mint fogalmaz: a vérszag sok „éji vadat” megrészegít,

de nem valódi, mint a „nyugat-német művér”, amely évekre elszennyezte a korábbi portálfüggönyünk bojtjait. Annak tűnt, mégse volt igazi.

 

Két napja egyébként a jelenlegi főigazgató – Facebook-posztja szerint – összefutott Veszprémben a miniszterelnökkel, az ActiCity-avatáson.

A találkozáskor a következő párbeszéd zajlott le:

Kihangosítom a pénteki ActiCity-avatásról előkerült fotót: »Hát az Opera fennhatósága már ide is kiterjed?!«, »Balettban feltétlenül. És veszprémi vagyok, az is maradok!« – olvasható Ókovács közösségi oldalán.

 

Kép: Ókovács Szilveszter Facebook-oldala

 

Nyitókép: Földházi Árpád

 

További kapcsolódó tartalmak:

 

 

 

 

 

 

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. május 18. 16:22
Ókovácsot akarom!!!!!!!!!
zorroro
2023. május 18. 13:02
Nem egy erős mezőny, amiből választania kell: az Opera vezetőjét simán nemzetközi pályázaton kellene kiválasztani, hisz ez egy abszolút globális műfaj. De lehet, hogy a lókupec kijelentette - mint az egyetemeknél -, hogy nem lehet globális szemléletű vezetője...
gyaloggos
2023. május 18. 10:45
ÓKOVÁCS azon nyilatkozata, mely szerint VALAKI évtizedeken keresztül csak a zeneárokban gordonkázott.... AZON ZENEÁROKBAN zenélők MŰVÉSZEK, méltatlan az OPERAHÁZ FŐIGAZGATÓTÓL olyan megalázóan nyilatkozni róluk!
gyaloggos
2023. május 18. 10:41
MIKLÓSA ERIKA azzal, hogy elvállalta azt a zsűritagságot, már bizonyára nincs az esélyesek között. ÖSSZEEGYEZHETETLEN a MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ FŐIGAZGATÓI beosztása ama zsűritagsággal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!