Katona Kálmán került a kerékpársportok szövetségének élére

2012. december 16. 14:54

Katona Kálmánt választotta elnöknek a jelenlegi olimpiai ciklusra a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ).

2012. december 16. 14:54
A szombaton estébe nyúló csepeli közgyűlésen az MKSZ 103 tagegyesülete összesen 68 mandátumot tudott kiállítani, a szavazás eredményeként kialakult új elnökségben minden szakág képviselője helyet kapott.
 
A szövetség vasárnapi közleménye szerint a tisztújítás során az MKSZ alelnöke Törzsök Zsolt (országút), Nagy Ádám (hegyikerékpár) és Somogyi Miklós (BMC), elnökségi tagja Sutkó Mihály (országút) és Schettrer Zsolt (triál és extrém) lett. Katona Kálmán - korábbi közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter - egyben a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöki tisztét is betölti idén áprilistól. 
 
Madarász Gábor leköszönő elnök napirend előtti felszólalásában kiemelte, hogy a sportág bekerült a jövőre jelentős állami támogatásban részesülő sportágak közé, ezért szakmai program került a kormányzat elé. 
 
Katona Kálmán célként a szakágak gyakorlatban is megvalósuló összefogását emelte ki.
 
A közgyűlés megszavazta a Magyar BMX Cross-Triál Szövetség felvételét az ernyőszervezet tagjai közé.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!