Klein Dávid egyéni csúcsot ért el a Mount Everesten

2014. június 11. 16:30

Egyéni rekordot ért el, 8700 méter fölé jutott Klein Dávid a Mount Everesten; a magyar expedíciózás történetében utoljára 2002-ben járt ilyen magasságban palack nélkül magyar mászó – hangzott el a SPAR Everest Expedíció záró sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

2014. június 11. 16:30
Klein Dávid elképzelhetőnek tartja, hogy a következő években újra megpróbálja oxigénpalack nélkül megmászni a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsát — hangzott el a sportoló szerdai sajtótájékoztatóján.
 
Saltzer Kornél, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, az expedíció névadó szponzoraként elégedettek a hegymászó sportteljesítményével, és úgy vélik, mászótársával együtt racionális döntést hozott, amikor visszafordult a csúcs előtt 150 méterrel, nem kockáztatva életét a hírnévért és a dicsőségért.
 
Hozzátette, hogy Klein Dávid „példát tudott mutatni olyan értékek mentén, mint akaraterő, kitartás, környezetvédelem és természetszeretet”, a hegymászó korábbi Everest-fotói, tanácsai, a hegyek élővilágát bemutató ismeretterjesztő anyagok pedig a Hegymánia albummal több százezer háztartásba jutottak el az elmúlt hetekben. 
 
Klein Dávid elmondta: fegyelmezett és hatékony akklimatizációs program után rendkívül hosszú várakozásra kényszerültek az időjárás miatt, a csúcstámadáskor pedig a vártnál lassabban haladtak mászótársával, Ang Mingmával. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a várakozás miatt „elveszett” az akklimatizáció egy része, de annak is, hogy hibásan becsülték meg az egyes szakaszok megtételéhez szükséges időt. Megjegyezte: a palack nélküli mászás időtartamáról kevés a tapasztalat, ráadásul sokkal kiszámíthatatlanabb, nem lehet előre látni, hogy az emberi szervezet egy adott napon hogyan reagál az oxigénhiányos állapotra. 
 
Klein Dávid április 6-án indult el Budapestről, a Mount Everest 5200 méteren fekvő északi (tibeti) alaptáborát április 15-én érte el. A sikeres akklimatizációs körök után csak május 20-án tudott elindulni a csúcstámadásra, akkor voltak megfelelőek az időjárási körülmények. Nepáli idő szerint május 24-én hajnalban tervezte, hogy feljut a csúcsra, de a lassú haladás miatt elszenvedett időveszteség visszafordulásra kényszerítette 8700 méteren. Az első közlések ugyan arról szóltak, hogy 8600 méterig jutottak, ám a GPS-adatokat ellenőrizve kiderült, hogy még közelebb voltak a csúcshoz. 
 
A hegymászó elmondta, hogy palackkal mászó társa, Ang Mingma – akinek a szükséges kettő helyett egy technikai hiba miatt a csúcstámadás napján csak egy palackja volt – már korábban azt javasolta neki, hogy forduljanak vissza. Végül reggel 8 és 10 óra között indultak el lefelé. „Akkor hoztam meg a döntést, amikor ő (Ang Mingma) és az alaptábor-vezetőm, Török Edina véleménye határozottan egybecsengett. Egy-két órával korábban még nem éreztem jelét annak, hogy kifutok az időből és az erőmből” – fogalmazott Klein Dávid. 
 
A hegymászó az úgynevezett második lépcső fölé jutott, ami 8700 méter feletti magasságot jelent. Ez az eredmény az idei legjobb oxigénpalack nélküli hegymászó teljesítmény az Everesten. 
 
Klein Dávid most nyolcadszor próbált meg feljutni oxigénpalack nélkül a Mount Everest csúcsára, ami a világon eddig mindössze 200 embernek sikerült, magyar hegymászónak még nem.
 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S0ma
2014. június 11. 23:18
Érdekes lehet a hegymászók világa. Gondolom, Hillary sem oxigén palackkal jutott a csúcsra. /Bocs, nem nézek most utána/. Ezzel együtt: Az embert elgondolkodtatja az a tény, hogy kockázat nélkül nincs élmény. Kevés szó esik arról, hogy valóban élmény-e az a küzdelem, aminek az árán megvalósítanak egy csúcshódítást a Himaláján?
kizökkentidő
2014. június 11. 18:03
A pökhendi "nyugati" ember aki a serpákat még annyira sem veszi emberszámba, hogy megemlítse őket. Remélem nem hagytak szemetet hátra.
tango47
2014. június 11. 17:53
Komoly sajtója van a legénynek (apuka biztosítja). Eddig csak kudarcokat produkált, de azt úgy kommentálták, mintha diadal lenne. 200 embernek már sikerült így feljutni a csúcsra, ennek ellenére értelmetlen versengésnek tűnik számomra a dolog. Biztosan bennem van a hiba.
vigyor
2014. június 11. 17:10
A lényeg, hogy le is jutott. Majd egyszer lesz magyar a csúcson is, lehet épp ő, de sokkal fontosabb a csúcsnál az, hogy épségben le is jussanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!