Döntetlent játszott a válogatott Belfastban

2015. szeptember 07. 23:06

Egy, a 92. percben kapott gól miatt döntetlent ért el a magyar férfi labdarúgó válogatott Észak-Írország ellen. A magyar csapat két fordulóval a vége előtt négy pontra van az észak-ír, és három pontra a román csapattól, és a csoport harmadik helyén áll.

2015. szeptember 07. 23:06

A magyar labdarúgó-válogatott hosszabbításban kapott góllal 1-1-es döntetlent játszott Észak-Írország vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján. Ezzel továbbra is a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll csoportjában, de jelentősen csökkent az esélye, hogy előrelépjen a biztos részvételt jelentő első két hely valamelyikére.

Bernd Storck szövetségi kapitány második meccsén is egy pontot szerzett a csapata, a magyarok öt tétmérkőzés után kaptak ismét gólt, Észak-Írországban pedig először nem győztek.

A magyarok október 8-án Feröer-szigetek válogatottját fogadják, majd három nappal később Görögországban zárják a csoportküzdelmeket.

Nincs változás a magyar csoport élmezőnyében

Miután az északír-magyar és a román-görög összecsapás is döntetlennel zárult, a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező F csoportjának élcsoportjában nem történt változás. Továbbra is az északírek állnak az élen, egy ponttal előzik meg a románokat, néggyel pedig a magyarokat. A feröerieket legyőző finnek ugyanakkor a három pontra megközelítették a magyarokat.

F csoport, a 8. forduló (hétfői) eredményei:

Észak-Írország - MAGYARORSZÁG 1-1 (0-0) gól: Lafferty (90+3.), illetve Guzmics (74.)

Finnország - Feröer-szigetek 1-0 (1-0) gól: Pohjanpalo (23.)

Románia-Görögország 0-0

-----------------------

    A csoport állása:

1. Észak-Írország     8  5  2  1  12-6  17 pont

2. Románia            8  4  4  -   7-1  16

3. MAGYARORSZÁG       8  3  4  1   6-4  13

4. Finnország         8  3  1  4   7-8  10

5. Feröer-szigetek    8  2  -  6   5-12  6

6. Görögország        8  -  3  5   2-8   3

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. szeptember 08. 13:13
Mindekozben a "futball szerelmesei" szetvertek a Planetariomot a Nepligetben. Ok a mi igazi menekultjeink...
boszorkánypöröly
2015. szeptember 08. 10:18
Jut eszembe: az MLSZ állja a leamortizált Planetárium helyreállítási költségeit?
MZ/X
2015. szeptember 08. 08:37
Az alapok hiányoznak... Labdaátvétel Labda megtartása Pontos passz Cselezési készség A zselés haj a tetkó és a nagy pofa már megvan
mákgubó kettő
2015. szeptember 08. 07:27
Két szürke, ügyetlen, elképzelés nélküli csapat erőlködése. Semmi keresnivalójuk egy valamire való nemzetközi mezőnyben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!