Hétfőn kezdődik az atlétikai Európa-bajnokság

2018. július 31. 11:19

Baji a legnagyobb név, Márton Anita a legnagyobb hiányzó.

2018. július 31. 11:19

Több mint 30 fős lesz a magyar válogatott a hétfőn kezdődő berlini atlétikai Európa-bajnokságon, s a létszám a következő napokban még bővülhet. A csapatban a legnagyobb név a világbajnoki bronzérmes Baji Balázs, a legnagyobb hiányzó pedig a fedettpályás világbajnok Márton Anita.

Spiriev Attila sportigazgató kedden az MTI-nek elmondta, a jelenlegi 31-es létszám változhat, ha a következő napokban meghívást kapnak olyanok, akik a szint közelében teljesítettek, s versenyszámukban nem telt be a mezőny. 

A csapat még nagyobb lehetett volna, de a férfi 4x100-as és a női 4x400-as váltó éppen kiszorult a 16 induló közül. A súlylökő Márton Anita pedig lábsérülése miatt lemondta az Eb-t.

„Fájó pont, hogy a legnagyobb éremesélyesünk sérülés miatt megszakította szezonját. Ugyanakkor csoda, hogy ennyi évig sérülésmentes volt, s ilyen parádés eredménysort produkált" – fogalmazott Spiriev Attila, aki szintén a nagy hiányzók közé sorolta az ugyancsak sérült,  vb-12. gyalogló Madarász Viktóriát.

A legnagyobb sztár a 110 gátas Baji Balázs, aki jó formában várhatja a rajtot.

„Világbajnoki bronzérme ellenére az első lépés a döntőbe jutás lesz számára. Az orosz Szergej Subenkov kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből, de mögötte teljesen nyílt a harc a helyezésekért. Balázs kiegyensúlyozott teljesítménye és rutinja bizakodásra ad okot" – mondta Bajiról a sportigazgató.

Némileg hasonló helyzetben van Halász Bence, férfi kalapácsvetésben ugyanis a háromszoros világbajnok Pawel Fajdek és az olimpiai bronzérmes Wojciech Nowicki után sokan pályáznak a dobogóra. 

„A két lengyel mögötti mezőny legstabilabb tagja Halász Bence, akitől a döntő elvárás, a nyolcba kerülése pedig realitás, mert a junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok dobó már több mint ígéret" – hangsúlyozta Spiriev Attila.

A nyolc közé kerülésre esélyes a két hétpróbázó, az idei fedett vb-n hatodik Krizsán Xénia és az olimpiai nyolcadik Zsivoczky-Farkas Györgyi, valamint a vb-6. Helebrandt Máté 50 kilométeres gyaloglásban. Döntős lehet 3000 méter akadályon Gyürkés Viktória, diszkoszvetésben az athéni olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán, a két gátas, Kozák Luca és Kerekes Gréta, s a kalapácsvető Gyurátz Réka. A sportigazgató kiemelte, fontos, hogy a négy éve még juniorkorú versenyzők közül 11-en is bekerültek a válogatottba, mert ezek az atléták alkotják majd a következő két olimpia csapatának gerincét.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2018. július 31. 12:53
Hajrá..!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!